Search by category:
Egyéb kategória

Összeomlás előtt

Összeomlás előtt

Mészáros Richárd

2023. 01. 12., cs – 19:18

Tegnap este egyik ismerősöm hívott fel, és magából kikelve közölte, hogy ő ezután nyugtatót vesz be a pozsonyi tévéhíradók kezdete előtt.

Elmondta azt is, hogy elkeseríti őt a kis- és középvállalkozók drámai helyzete, akik már megkapták az idei első számláikat, amelyek alapján ebben az esztendőben a tavalyihoz képest ötször, nem ritkán tízszer többet kellene fizetniük földgázért, villanyért. Kétségbeesetten nyilatkoztak a legnagyobb szlovákiai cégek vezetői is, mert ők ugyancsak szembesültek a szinte az egekig szökő rezsiköltségekkel meg a vágtató infláció egyéb súlyos következményeivel. Legtöbben csődközeli helyzetbe kerültek, vállalkozásaik feladását, más esetekben a termelés felfüggesztését, alkalmazottaik nagy részének elbocsájtását fontolgatják. A rendelők ideiglenes bezárását vagy a járóbetegek ellátását fizetőssé tennék a rezsiköltségeik elviselhetetlen mértékű növekedése miatt a családi orvosok. A fentebb említett telefonálót egyszersmind dühíti a szlovák kormány tétlensége, az életbevágóan fontos állami segítség késlekedése.

Ugyanígy bénáztak, amikor ránk zúdult a világjárvány, miközben Matovič és Sulík egymást okolta a koronavírus áldozatainak Szlovákia lélekszámához képest nagy számáért. Eduard Heger kormányfő ezt a felháborító szájkaratét és az egymás lejáratását célzó mélyütéseket a kakaskodók megfékezése helyett gyáván szemlélte. Emiatt súlyos felelősség terheli a négypárti kormánykoalíció széteséséért, miként a jelenlegi zűrzavaros belpolitikai helyzetért is.

A miniszterelnök jelenleg sem milliók aggasztó gondjaival törődik, hanem igyekszik legalább minimális parlamenti többséget összegereblyézni, hogy velük együtt megakadályozzák az előrehozott választást. Ami sikerülhet neki, hiszen sok parlamenti képviselő szeretné jövő tavaszig, vagyis mostani megbízatási idejük végéig megőrizni kiemelt fizetéssel járó posztját. Eduard Heger minden erejével, befolyásával ennek az önző mentőakciónak a sikerére összpontosít. A vállalkozók és cégvezetők segélykérésére pedig a szokásos ígérgetéseivel válaszol, miszerint az idei költségvetés számol az anyagi támogatásukkal. Csak azt nem tette hozzá, hogy még nem tudja, vajon mikor és miként folyósítják a segélyt nekik, továbbá főleg az önkormányzatoknak és az iskolai étkezdéknek.

A jelenleg csupán megbízott kormányfőt többen úgy igyekeznek a bukástól megőrizni, hogy az OĽaNO elnökévé szeretnék megtenni, amit azonban Matovič hevesen ellenez. Nyilván ő is érzékeli a gyengülő pozícióját. Főleg emiatt halogatja a tisztújító kongresszus összehívását. Nem kizárt az sem, hogy a fél lábbal ebből a normális pártnak aligha nevezhető heterogén tömörülésből már kilépett Ján Budajjal és az őt követő társaival együtt akár új pártot alapít, Matovič, valamint az őt feltétlenül kiszolgáló talpnyalói nélkül. Ezek a saját politikai túlélésüket célzó manőverek legfeljebb a politológusokat, esetleg a szemellenzős híveiket érdekelhetik. A gyalogpolgárokat aligha, akik a pozsonyi parlament semmittevése miatt is háborognak. A beígért anyagi támogatások mielőbbi folyósítása érdekében sürgős törvénymódosítások is szükségesek, ám Boris Kollár házelnök inkább tizenegy gyermekével és az édesanyjaik újévi köszöntésével, esetleg a cégeivel törődik, hiszen csak e hónap végére tűzte ki a tavaly berekesztett ülésszak folytatását. Így aztán hozzá hasonlóan képviselőtársai is jó sokáig darvadozhatnak odahaza vagy egzotikus üdülőhelyeken, ahol rövid időre megfeledkezhetnek arról, hogy hazájukat gazdasági és társadalmi összeomlás fenyegeti. Miattuk is.

Ám a tények ezúttal is könyörtelenek. A kormánypártiak baklövései bizonyosan növelik az ellenzéki Smer által kezdeményezett, az előrehozott választást elősegítő, jövő szombatra kiírt népszavazáson résztvevők számát. Vagy ekkor, vagy pedig még az idén, de legkésőbb bő egy év múlva a végletekig elégedetlen, megélhetési gondjaik miatt elcsigázott milliók benyújtják a hatalmukhoz görcsösen ragaszkodóknak a számlát.

Read More

Post Comment