Search by category:
Egyéb kategória

Fico: Az állam működésképtelen, az egyetlen megoldás az előrehozott választás

Fico: Az állam működésképtelen, az egyetlen megoldás az előrehozott választás

Kulcsár Péter

2023. 01. 15., v – 10:09

Robert Fico (Smer) szerint az állam alkotmányos szervei leálltak, ezért az egyetlen kiutat a népszavazás, valamint az azt követő esetleges előrehozott választás jelentheti.

Fico nem tartja jó megoldásnak a Zuzana Čaputová által kinevezett hivatali kormányt, mivel szerinte ennek a formációnak kevés esélye lenne arra, hogy elnyerje a parlament bizalmát, valamint az állam stabilitását is kockáztatná.

Eduard Heger (OĽaNO) megbízott miniszterelnök jelenlegi erőfeszítéseit, melynek célja 76 képviselői aláírás összegyűjtése az új kabinet támogatására, Fico informális tevékenységnek gondolja, amely jelenleg messze van a sikeres gyakorlati megvalósítástól.

Előfordulhat, hogy az egyre nagyobb lendületben lévő politikai káosz egészen a rendes választási időszak végéig, vagyis 2024-ig folytatódik, ami hihetetlenül kártékony lenne az ország számára

– tette hozzá az egykori kormányfő.

Fico szerint az egyetlen megoldás a január 21-én esedékes népszavazásban rejlik, amelyen a választók megváltoztathatják az alkotmányt, ezáltal megkönnyíthetik az előrehozott választáshoz vezető folyamatokat.

Arra a kérdésre, hogy mekkora az esélye annak, hogy a referendum részvételi aránya meghaladja az 50 százalékot, a Smer elnöke azt válaszolta, nem lesz könnyű, ezért a többi ellenzéki párttal együtt mozgósítani fogják a szavazókat.

Read More

Post Comment