Search by category:
Egyéb kategória

Érvénytelen a népszavazás

Érvénytelen a népszavazás

Czímer Gábor

2023. 01. 21., szo – 23:23

Pozsony |

A szavazókörök 81,73 százalékának összeszámolása után az látszik, hogy 27.5 százalékos a részvételi arány, és nem várható, hogy a végeredmény ennél jelentősen nagyobb résztvételt mutat majd. A referendum azonban csak akkor lenne eredményes, ha a szavazásra jogosultak fele az urnákhoz járult volna.

Az előrehozott parlamenti választás lehetőségének bevezetéséről szóló népszavazás minden bizonnyal sikertelen lesz, hiszen az eredményesség feltétele nagyon szigorú. Ahhoz ugyanis, hogy a referendum érvényes legyen a választásra jogosult polgároknak 50 százaléka plusz egy fő kell, hogy részt vegyen rajta. Ez hozzávetőlegesen 2,2 millió választót jelent. Az érvényességhez továbbá szükséges, hogy a szavazáson résztvevő polgárok fele plusz egy fő „egyirányba” voksoljon, tehát vagy az igent, vagy a nemet jelölje be.

A népszavazás lebonyolítása az adófizetőknek 9–10 millió eurójába kerülhetett. Ezzel együtt az is igaz, hogy miután a parlament decemberben megvonta a bizalmat Eduard Heger (OĽaNO) kormányától, mostanra szinte minden politikai erő arra törekszik, hogy előrehozott választást lehessen tartani. Jelenleg csak az kérdéses, hogy erre szeptember végén vagy júniusban kerülne-e sor, illetve, hogy milyen jogtechnikai megoldást alkalmazzanak. A parlament által előmozdított előrehozott választással kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy ezt a folyamatot a nagyobb parlamenti pártok elvben akár meg is akaszthatják.

Read More

Post Comment