Search by category:
Egyéb kategória

A kormány elfogadta a nemzetiségi települések új listáját

A kormány elfogadta a nemzetiségi települések új listáját

Czímer Gábor

2023. 01. 25., sze – 12:03

Pozsony |

A kormány szerdán délelőtt jóváhagyta a kisebbségi települések frissített listáját. A településrészek nemzetiségi nyelvű névlistáját is elfogadták, így elvben 107 magyarlakta falu vagy város mellé kerülhet 302 településrésznek a magyar neve.

A kisebbségi települések frissített listájának jóváhagyása azt jelenti, hogy a március elsejétől 763 olyan helység lesz az országban, ahol a népszámlálás nemzetiségre vonatkozó első és második kérdésére adott válaszok összegéből számított 15 százalékban van jelen legalább egy kisebbség. Ezeken a településeken a nemzetiségek saját nyelvükön kommunikálhatnak a hivatalokkal, illetve a falu vagy város nevét az adott kisebbség nyelvén is kiírják az útjelző táblákra. Eddig 638 ilyen település volt. A listára újonnan felkerülő 125 település legnagyobb része ruszin és roma, illetve öt magyar is szerepel a felsorolásban. Ez utóbbiak azonban nem a népszámlálási adatok értelmezése következtében kerültek a listára, hanem azért, mert az előző változatról valamilyen oknál fogva lemaradtak.

A most elfogadott kormányhatározat részét képezi az egyes városok és falvak településrészeinek hivatalos kisebbségi nyelvű névlistája is. Ennek értelmében 107 magyarlakta falu vagy város mellé kerülhet 302 településrésznek a magyar neve. Néhány további helység településrészei ruszin, illetve roma nyelvű hivatalos nevet kapnak. Mindez egyik kisebbség esetében sem jelenti automatikusan, hogy a most kodifikált településrész-megnevezés útjelző táblákra is kikerül. Hiszen, ha teljesen összeépültek már az adott falu vagy város részei, akkor gyakran szlovák tábla sem jelzi, hol kezdődik és ér véget egy-egy településrész.

A határozat javaslatát Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és hivatala dolgozta ki. Január 12-én pedig Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető miniszterelnök ígéretet adott Forró Krisztiánnak, a Szövetség elnökének, hogy a kabinet jóváhagyja a listákat.

Read More

Post Comment