Search by category:
Egyéb kategória

Az útadó összege és a térítés módja

Az útadó összege és a térítés módja

Mészáros Richárd

2023. 01. 28., szo – 14:51

Az útadót a vonatkozó törvénybe foglalt kulcs szerint maguk a vállalkozók számolják ki, és január végéig be is kell fizetni.

Az útadó kiszámításakor figyelembe kell venni a gépjármű korát és a környezetbarát jellegét is. A hatályos vonatkozó törvénybe foglalt adókulcs az egész ország területén egyforma, konkrét összege a motor űrtartalma szerint változik. Az új autók után kell a legkevesebbet fizetni.

Az L, M1, N1, N2, O1 és O3 kategóriájú kocsik esetében 25%-kal csökkenthető az adó az első három évben az első regisztráció után. A következő években 20%- kal csökkenthető az adó nagysága egészen az autó 6 éves koráig. Hat évnél öregebb autóknál már csak 10%-kal lesz kevesebb az adó. A 9–12 éves autók esetében az adó nem változik, azaz marad a korábban megállapított összeg, a 13 éves autóknál azonban 10%- kal, a még öregebb autók esetében pedig 20%-kal növekedik az adó. Az M2, M3 és N3 haszongépjárművek esetében ugyancsak a hónapok számától függően az éves adó fokozatosan 50–10%-kal csökken. Az O4-es haszongépjárművek esetében az éves adó 60%- kal lesz kevesebb.

Kapcsolódó cikkünk

Aki az autóját akárcsak egy napig is használta vállalkozásra, gépjárműadó-bevallást kell leadnia. A központi adóhivatal az adózók helyett elkészítette az adóbevallásokat, és elektronikusan postázta nekik. Így aki az utolsó pillanatban kap észbe, az is képes tartani a január végi határidőt.

A vállalkozók már kötelezően elektronikusan tartják a kapcsolatot az adóhivatallal, a gépjárműadó-bevallást is elektronikus formában kell elkészíteniük. Nagy segítség számukra, hogy a központi adóhivatal immár ötödik alkalommal elküldte ügyfeleinek az elektronikusan generált, előre kitöltött, 2022-es évre vonatkozó adóbevallást az adóhivatal portálján lévő elektronikus postafiókjukba.

„Így akarjuk megkönnyíteni az ügyfeleink dolgát. Összesen 189 548 dokumentumot postáztunk, melyeket az előző adóbevallásban lévő adatok alapján generált a rendszerünk. Azok az ügyfelek kaptak ilyen dokumentumot, akik tavaly leadták az adóbevallásukat, van aktív postafiókjuk az adóhivatal portálján, és elektronikusan tartják a hivatallal a kapcsolatot”

– magyarázta Martina Rybanská, az adóhivatal szóvivője. Az így előkészített dokumentumot figyelmesen ellenőrizni kell, és szükség szerint ki kell egészíteni a hiányzó adatokkal vagy aktualizálni kell azokat. „Az ehhez szükséges útmutatót is postáztuk ügyfeleinknek” – tette hozzá Rybanská.

Ki fizet útadót?

A gépjárműadó nemcsak a nagy cégekre vonatkozik, hanem az egyéni vállalkozókra is – még akkor is, ha a kocsit tavaly csak egyetlen napig használták vállalkozásra, és érvényesítették az ezzel kapcsolatos kiadásokat. Az adóköteles személyeket 5 csoportra oszthatjuk. Gépjárműadót fizet és adóbevallást készít az a természetes vagy jogi személy, aki az iratokban a kocsi üzembentartójaként szerepel; üzembentartóként a vállalkozása, cége van feltüntetve. Ki kell töltenie a nyomtatványt annak is, aki olyan kocsit használ, amely irataiban olyan személy szerepel üzembentartóként, aki meghalt, illetve akinek a cége megszűnt vagy felszámolták. Szintén adóköteles, aki olyan gépjárművet használ, amely irataiban üzembentartóként olyan személy szerepel, aki a kocsit nem használja vállalkozásra. Adóbevallást kell készítenie annak a munkaadónak is, aki az alkalmazottját utazási költségtérítésben részesíti olyan gépjármű használatáért, melyet egyébként nem használnak vállalkozásra. Ha a vállalkozó bérbe adta a kocsit, melynek ő az üzembentartója, szintén adóbevallást kell leadnia. Ha az üzembentartó valamilyen cég vagy annak egy szerkezeti egysége, adózónak minősül az a jogi személy, akihez ez az egység tartozik.

Read More

Post Comment