Search by category:
Egyéb kategória

Kaliňák nem zárta ki, hogy visszatér a politikába

Kaliňák nem zárta ki, hogy visszatér a politikába

Mészáros Richárd

2023. 02. 05., v – 15:14

Robert Kaliňák (Smer) nem zárta ki, hogy visszatér a politikába. Vitapartnere, Juraj Šeliga (Za ľudí) készen áll a Mikuláš Dzurindával való együttműködésről tárgyalni, amennyiben az hozzájárul a Smer legyőzéséhez.

Šeliga szerint az, hogy az előre hozott választást szeptember végén tartják, a volt koalíciós pártok megállapodásának eredménye. Hozzátette, ő ugyanakkor a júniusi dátumot is támogatná, ha a Smer és a Hlas cserébe megszavazná a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) és a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) alkotmányos védelmének növelését.

Kaliňák szerint a választási kampányhoz az ellenzéki képviselők kriminalizálása társul majd, a jelenlegi kormánynak ugyanis nincsenek felmutatható eredményei.

Kaliňák a Markíza Televízió V politike című műsorában ismételten értelmetlennek és logikátlannak nevezte az ellene indított eljárást, amit politikai indíttatásúnak nevezett. 

Šeliga cáfolta, hogy a rendőrség a politikusok utasítása szerint járnának el. „Mi nem avatkozunk bele a rendőrök, az ügyészek és a nyomozók munkájába” – szögezte le. Ezzel összefüggésben azonban bírálta, hogy a Főügyészség tavaly megszüntette a Smer vezetője, Robert Fico és további három személy ellen indított eljárást az Alkony-ügyben (Súmrak). „A bűnösségről vagy az ártatlanságról a bíróságnak kell döntenie, nem Žilinka úrnak” – fűzte hozzá.

Read More

Post Comment