Search by category:
Egyéb kategória

További részletek derültek ki a komáromi vasútállomáson történt késelésről

Mészáros Richárd

2023. 02. 05., v – 13:35

Egy 22 éves gútai férfi volt a támadó.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken megkéseltek egy 26 éves férfit a komáromi vasútállomáson.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 26 éves férfihez fél tizenegy tájékában lépett oda egy férfi, aki minden előzmény nélkül előbb ököllel arcon ütötte őt, majd egy körülbelül 7 centiméteres konyhai kést húzott elő, amivel legalább hatszor, a feje környékén, a nyakán, a mellkasán és hasán megszúrta őt.

A támadást követően a késelő elmenekült.

A megkéselt 26 éves férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba, sérülései több mint 28 napon túl gyógyulnak majd.

Bár az esetnek nem voltak szemtanúi, a rendőrségnek néhány órán belül sikerült elfognia a gyanúsítottat. A 22 éves gútai férfit szombaton kihallgatták, gyilkossági kísérlet miatt indítottak ellene eljárást. Az ügyész indítványozta a késelő előzetes letartóztatásba helyezését. 

Az, hogy a 22 éves férfi miért támadt áldozatára, nem ismert. A rendőrség tájékoztatása szerint kettejük között nem volt kapcsolat, áldozatát véletlenszerűen választhatta ki.

Az ügy körülményeit vizsgálják.

Kapcsolódó cikkünk

A fiatal férfi a barátnőjéhez utazott Komáromba, amikor támadója többször megszúrta, a nyakán és a mellkasán is.

Read More

Post Comment