Search by category:
Egyéb kategória

Rendben haladnak a gútai szennyvíztisztító munkálatai

Rendben haladnak a gútai szennyvíztisztító munkálatai

Vataščin Péter

2023. 02. 15., sze – 17:25

Gúta |

Az önkormányzat mellett működő környezet- és árvízvédelmi bizottság tagjai szerdán megtekintették a szennyvíztisztító építését.

A helyszínen a Árgyusi Imre képviselő vezette szakbizottság arról győződhetett meg, hogy a kivitelezés az ütemterveknek megfelelően halad. Megkeresésünkre Halász Béla (független) polgármester elmondta, minden bizonnyal nem lesz gond az augusztusi határidő tartásával. A koraőszi időszakra így már működőképessé válhat az állomás ezen része, amely csaknem a szükséges kapacitás – ami 13000 ekvivalens – felét tudja majd kiszolgálni.

Korábban még több mint egy évtizedes távlatban beszéltek az érintettek a teljes csatornahálózat és a szennyvíztiszító teljes befejezéséről. A polgármester azonban bizakodó, elmondása szerint hamarosan zárul a teljes kanalizációra és a tisztítóállomás második részére vonatkozó közbeszerzés. Ez azt jelenti, hogy ha semmi nem jön közbe, már idén nyáron elkezdődhet ezek kivitelezése is, amely a jelenlegi becslések szerint 2025 júniusáig be is fejeződhet.

A bő 10 ezer lakosú Gútán már gyakorlatilag több évtizede húzódó problémát jelent, hogy a városnak nincs korszerű tisztítóállomása. Emiatt a szennyvíz gyakorlatilag kezeletlenül került bele a Vágba, majd azon keresztül a Dunába. Mint ismeretes, 2021 végére került egyenesbe a tisztító ügye, majd 2022 márciusában rakták le az alapkövet. A most épülő első szakasz kivitelezése általános forgalmi adó nélkül több mint 2 millió 200 ezer euróba kerül. A teljesen befejezett szennyvíztisztító üzem összköltsége várhatóan több mint 10 millió 500 ezer euróba fog kerülni. A fejlesztést a Nyugat-szlovákiai Vízművek finanszírozza.

Read More

Post Comment