A dunaszerdahelyi származású Vasik János 1973-ban született, a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd szociológiai tanulmányokat folytatott a budapesti ELTE-n. Feleségével, Prékop Máriával Rozsnyón telepedtek le, három gyermeket neveltek együtt. Egy választási ciklusban kassai megyei képviselő volt.

2009-től dolgozott a Pátria rádióban, először rozsnyói és kassai tudósítóként, majd 2016-ban családjával Pozsonyba költözött és a rádió hírszerkesztő csapatának lett a tagja, később pedig a vezetője.

Nevéhez fűződik az Iskolatáska című oktatáspolitikai műsor, valamint a Reggeli szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként dolgozott.

A krasznahorkai vártűz után a háromrészes Non videri, sed esse (Nem láttatni, tenni) című saját gyártású dokumentumfilm forgatókönyvét írta, két évvel ezelőtt pedig az RTVS Bős – harminc év után címmel forgatott dokumentumfilmjének forgató- könyvírója és dramaturgja volt. 2019-ben szerkesztőként jegyezte a novemberi bársonyos forradalom 30. évfordulójára készített, A szabadság harminc árnyalata című sorozatot és az évfordulós nyilvános rádiófelvételt.

Lovász Attila, a nemzetiségi adások részlegének igazgatója kifejtette, azon túl, hogy János megbízható és jó kolléga volt, a szívósságát, már-már keményfejűségét lehetett csodálni benne, amellyel a betegsége ellen harcolt.

„Az élni akarására mindenki csodálattal nézett a szerkesztőségben. Majd annak is eljön az ideje, hogy értékeljük az ő újságírói erényeit, amelyeket 14 éven keresztül gyakorolt a rádióban. Egy ilyen kolléga hiányzik. Mindenki pótolható, de mindenki egyedi és abban az egyediségében pótolhatatlan” – fogalmazott.

Kollégája, Molnár Norbert elmondta, közel egy évig dolgoztak együtt a rádióban. „Azt láttam, hogy meg nem állt. Amikor beteg volt és mások már rég föladták volna az egészet, ő akkor is ment és ötletelt, szervezett” – tette hozzá.

Lapunk belpolitikai rovatának munkatársa, Czímer Gábor a Pátria rádióban éveken keresztül volt János közeli kollégája. „Rendkívül jó riporterként ismertem meg őt. Amikor együtt dolgoztunk, bebizonyosodott, hogy egy bivalyerős személyiségű, óriási teherbírású ember. A munkában éppen olyan elszánt volt, mint később a betegségével folytatott küzdelemben” – mondta Czímer.