Search by category:
Egyéb kategória

Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára emlékezett Čaputová (FOTÓK)

Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára emlékezett Čaputová (FOTÓK)

Mészáros Richárd

2023. 02. 21., k – 09:36

„A mai nap emlékeztessen bennünket arra, milyen fontos az újságírók munkája a demokrácia szempontjából” – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának ötödik évfordulója alkalmából. 

„Ma két fiatal meggyilkolására emlékezünk. Emberekre, akik az igazságot keresték – Martinka a történelemben, Ján a jelenben” – mondta Čaputová, miután virágot helyezett el a fiatalok emlékére megalkotott emlékműnél, a pozsonyi SznF téren.

Kitért arra is, hogy országként vajon sikerült-e elérnünk azt, amit az állampolgárok öt évvel ezelőtt követeltek a tüntetéseken. „Ami a súlyos bűncselekmények, a korrupció és a hatalommal való visszaélések kivizsgálását illeti, jó úton haladunk” – tette hozzá.

„Ami pedig a tisztességes Szlovákiát illeti, úgy gondolom, a tisztesség valószínűleg az utolsó dolog, ami a szlovák politikát nézve az eszünkbe jut. A hazugság alternatív véleményként legitimizálja magát, a politikusoknál pedig a szavak gyakran megelőzik a gondolatokat” – jelentette ki. Végezetül arra szólította fel a polgárokat, hogy a választáson való részvételnél se felejtsék el azokat a követeléseket, amiket öt évvel ezelőtt megfogalmaztak.

Read More

Post Comment