Egy év telt el azóta, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin káoszba döntötte az egész világot.

A háború miatt világszerte megemelkedtek az élelmiszer- és energiaárak, az infláció rekordokat dönt. Közben ukránok ezrei haltak meg. Civilek és katonák. Gyerekek és szülők.

Bármilyen ürüggyel indították is az oroszok az inváziót, cselekedeteik jobban kifejezik akaratukat, mint a szavak: az ukrán kultúra, az ukrán nép megsemmisítése, valamint az ukrán termőföld és nyersanyagokban gazdag területek megszerzése volt a céljuk kezdettől fogva.

Minden normális ember békét akar. De vannak, akik azt hiszik, hogy béketárgyalásokat és fenntartható, maradandó békét akkor is el lehetne érni, ha a NATO és szövetségesei nem küldenének fegyvereket az ukránoknak, amivel úgy-ahogy vissza tudják tartani a kíméletlen, genocidális orosz pusztítóapparátust.

Vannak, akik azt ismételgetik, nem akarnak fegyvereket küldeni, mert azzal elhúznák a háborút, meghosszabbítanák az ukránok szenvedését. Nyílt leveleket és petíciókat írnak, és sokan a Nyugatot hibáztatják az invázióért. Elítélik ugyan Putyin agresszióját, de neki már nem címeznek nyílt levelet arról, hogy legyen kedves megállítani az orosz fegyverek özönlését a háborúba, és üljön le tárgyalni. Putyin befejezhetné ezt a háborút. De nem teszi. Tovább irtja az ukránokat és atomfegyverekkel fenyeget mindenkit, aki segíteni mer nekik.

Tegyük föl, hogy holnaptól nem küldenénk az ukránoknak fegyvereket. Az oroszok rövid időn belül elfoglalnák az országot. Nem vetnének véget a támadásnak. És egész biztosan nem ülnének le tárgyalni. Minek?

Ha az ukránok kifogynak a fegyverekből és a rozsdás hordát nincs mi megállítsa, elfoglalják az országot, Kijevbe egy bábállamfőt ültetnének vagy egyenesen annektálnák az országot. Azokat pedig, akik harcoltak az orosz rezsim ellen, megbüntetnék. És egyszeriben itt lennének az oroszok Szlovákia keleti határánál. További milliók menekülnének el otthonukból.

Gerillaháború kezdődne a megszállók ellen, mert tudják, mi történt Bucsában, tudják, mi várta a lakosokat számtalan további településen, amit az oroszok okkupáltak. És egy atomfegyverekkel fenyegetőző agresszor új területeket nyerne, ami veszélyes precedens lenne a világ számára.

Ha Oroszországnak sikerül ezzel a háborúval területet szereznie, és hamis történelemre alapozva újrarajzolnia határait, ez következő konfliktusokhoz vezethet a geopolitikai színpadon számos, revizionista ideákat ápoló ország között. Kína, látván a Nyugat engedékenységét, úgy érezhetné, eljött az ideje katonailag megkaparintani Tajvant, ha nem akarnak békésen visszatérni az „anyaországba”.

És az oroszok nem állnának meg Ukrajnánál. Saját propagandistáik szerint is a végső cél a volt szovjet államok és Kelet-Európa elfoglalása. Ezért kell Oroszországot megállítani. Aki azt hiszi, hogy ha most engedünk nekik, akkor eljön a világbéke, az téved. 2014-ben e logika szerint hagyta a Nyugat, hogy Oroszország annektálja a Krímet. Aztán szépen lassan megerősítette hadseregét és felkészítette az invázióra. Ha pedig elfoglalnák Ukrajnát, akkor is néhány évig tartana, amíg erőre kapnak, aztán megújulva támadnának tovább.

A béke sajnos még nagyon messze van. Kína és Oroszország megerősítették stratégiai kooperációjukat, és feltételezhető, hogy Kína fegyvereket is fog szállítani az oroszoknak. Fegyverekhez kellő komponenseket már szállítanak. De ez nem is csoda, hiszen örök barátságot ígértek egymásnak a háború kitörése előtt.

Ezért kell a Nyugatnak tovább támogatnia Ukrajnát. És igen, a fegyvereken kívül tárgyalni is kell Oroszországgal. Ez a háború is béketárgyalásokkal fog véget érni, mint megannyi más háború történelmünk során. De úgy nem lehet tárgyalni, hogy Putyin népirtást folytat, és nem is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.