Search by category:
Egyéb kategória

Heger: Továbbra is segítenünk kell Ukrajnát, ez Szlovákia biztonságának záloga

Heger: Továbbra is segítenünk kell Ukrajnát, ez Szlovákia biztonságának záloga

Balaskó Réka

2023. 02. 24., p – 08:13

Tovább kell segíteni Ukrajnát, ez nemzeti és biztonsági szempontból is Szlovákia érdeke – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) megbízott miniszterelnök az orosz agresszió kitörésének évfordulója kapcsán. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna nemcsak szuverenitását és területi integritását védi, hanem Szlovákia értékeit és biztonságát is.

Heger szerint a humanitárius segítségnyújtás fontos, de nem elég. Rámutatott, hogy katonai segítség nélkül Ukrajna elesne, és akkor Oroszország lenne Szlovákia közvetlen szomszédja. „Kelet-Szlovákia lenne a határ, két világ közötti ütközőzóna, ami a gazdaság hanyatlásához vezetne, és nem utolsósorban ahhoz, hogy a védelmi erőknek állandóan jelen kellene lenniük az országban” – mondta Heger.

 Megköszönte Szlovákia lakosságának az eddigi segítséget, amit az ukránoknak nyújtottak, valamint azt, hogy „kezdettől fogva a történelem jó oldalán áll”. A kormányfő szerint a háború megmutatta, ki a szövetségesünk és a partnerünk. „A nyugati világ egységesen kiáll Ukrajna és közös értékeink, a demokrácia és a szabadság mellett” – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, Szlovákia támogatja Ukrajnának az Európai Unióba való integrációra irányuló törekvéseit.

Roman Mikulec (OĽANO) megbízott belügyminiszter ismételten elítélte az Ukrajnát ért támadást. Köszönetet mondott a minisztérium munkatársainak, akik a kezdetektől fogva mindent megtettek az ukrán menekültek megsegítéséért. Kiemelte a lakosság szolidaritását, valamint a civil és a nonprofit szervezetek segítségét. Mikulec szerint Szlovákia nagy előrelépést tett a válságkezelés terén. „Nemcsak az Ukrajnából érkező esetleges újabb menekültáradatra állunk készen, hanem arra is, hogy Szlovákia lakosainak segítsünk, és nemcsak a belügyminisztérium, hanem más tárcák is” – zárta Mikulec.

Jaroslav Naď (OĽANO) megbízott védelmi miniszter szerint az ukrajnai háború új korszakot nyitott a dezinformáció terén. A kritikus gondolkodás és az információk ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta. Szerinte fel kell készülni az eszkalációra, és arra, hogy egyesek erőfeszítéseket tesznek rá, hogy szétzilálják a társadalmat és aláássák a Nyugat egységét. „Hosszú távon várhatóan konfrontatív lesz Oroszország politikája és hozzánk való viszonya. Szlovákia azonban eltökélt, kitart Ukrajna támogatása mellett, és tovább küzd a társadalom értékrendjéért, valamint a szabadság, a demokrácia elbizonytalanítására irányuló törekvések ellen” – mondta a védelmi tárca vezetője.

Read More

Post Comment