Search by category:
Egyéb kategória

Nosztalgiamozi a VASÁRNAPBAN: Dégi Istvánnal

Nosztalgiamozi a VASÁRNAPBAN: Dégi Istvánnal

Horváth Bianka

2023. 02. 27., h – 09:52

Nyilasterror Budapesten, 1944 decemberében. Légiriadók, razziák, elsötétítés. Kisemberekből álló asztaltársaság egy városszéli, füstös kiskocsmában. Gyuricza, az órás, Király, a könyvügynök, Kovács, az asztalos és Béla, a kocsmáros. Közéjük toppan be ő: Keszei Károly, a frontról sántán és betegen hazatért művészi fényképész.

Halálról, feltámadásról, háborúról, tisztességről moralizálnak, később a marhaszegy elkészítéséről beszélnek. Őze Lajos, Márkus László, Horváth Sándor, Bencze Ferenc – és a fotográfust megszemélyesítő Dégi István. Tűélesen megrajzolt karakterek Az ötödik pecsét című, Sánta Ferenc regénye alapján készült filmben, Fábri Zoltán rendezésében.

Ha csak ezt az egy filmszerepét hagyta volna ránk Dégi István, akkor is elmondhatnánk: a magyar színészet élvonalába lépett Illés György kamerája előtt. Rendkívüli tehetségű színész volt, aki a legapróbb villanását is emlékezetessé tudta tenni egy-egy arcrezzenésével, tekintetével vagy éppen beszédes testtartásával.

Hol vetette meg először a lábát? Mely társulatokban játszott? Hol érezte magát igazán otthon? Milyen szerepeket alakított, és mi okozta a vesztét? Hogyan emlékezik alakjára Kiss Mari, Pásztor Erzsi, Monori Lili és Cserhalmi György?

Szabó G. László összefoglalója Dégi István küzdelmes életéről és pályájáról a már megvásárolható Vasárnapban.

 

Read More

Post Comment