Search by category:
Egyéb kategória

A rendőrség már gyanítja, ki áll a rádióst ért brutális fenyegetések mögött

A rendőrség már gyanítja, ki áll a rádióst ért brutális fenyegetések mögött

Bugár Anna

2023. 02. 28., k – 18:31

Pozsony |

Hamran István országos rendőrfőkapitány megerősítette, az RTVS rádiósa elleni fenyegetések ügyében egy konkrét gyanúsított ellen indul a nyomozás. A parlament kulturális és médiabizottságának rendkívüli ülésén kijelentette, a rendőrség vizsgálja a Zuzana Čaputová államfőt ért fenyegetéseket is.

A rendkívüli ülést „a politikusok verbális támadásai az újságírók ellen és azok védelmének jogi keretei” címmel hívták össze, a tárgyaláson a képviselőkön kívül részt vett Viliam Karas megbízott igazságügyi miniszter, Radoslav Kutaš, a kulturális tárca államtitkára, Hamran István rendőrfőkapitány és az RTVS vezérigazgatója, Ľuboš Machaj, valamint Anna Sámelová, az RTVS hírközlő és publicisztikai részlegének igazgatója. A közmédia képviselői a múlt hétvégi incidens körülményeiről tájékoztatták a politikusokat. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Smer a Sobotné dialógy című vitaműsorba Marián Kéry helyett előzetes bejelentés nélkül Ľuboš Blahát küldte, az RTVS azonban az utolsó pillanatban történt változás miatt az üres szék elvét alkalmazta. A Smer cenzúrával vádolta a közintézményt és élesen bírálta Marta Jančkárová műsorvezetőt. Machaj a bizottság ülésén közölte, Sámelovával közösen döntöttek arról, hogy Kéry széke üresen marad, a párt szóvivője ugyanis nem tájékoztatta őket arról, hogy nem tud részt venni a beszélgetésen.

Társadalmi probléma

A hírközlő részleg vezetője megjegyezte, a Jančkárovát ért brutális fenyegetések „idézhetetlenek”. „A támadások annyira vulgárisak és félelmetesek voltak, hogy a rendőrséghez fordultunk” – tette hozzá Machaj azzal, hogy a társadalomban fokozódó radikalizációt meg kell fékezni. „Marta Jančkárová nem az első és egyetlen újságíró, aki Szlovákiában fenyegetéseknek és gyűlöletnek van kitéve. Egy felmérés szerint az utóbbi években háromból két újságíró találkozott megfélemlítéssel. Ez a probléma nemcsak az RTVS intézményét érinti, hanem az újságírók széles körét” – véli Sámelová, aki szerint ez az eset egyfajta impulzus lehet olyan jogszabály elfogadására, mely nagyobb védelmet biztosít az újságírók számára. Jančkárová mellett az eset óta számos szervezet kiállt, a kormányfő és az államfő egyaránt elítélték az újságírót ért fenyegetéseket.

Hamran megerősítette, Jančkárován kívül Čaputová volt a fenyegetések másik célpontja, s a rendőrség vizsgálja az ügyet. „Van néhány információnk, bizonyítékunk, melyek egy konkrét személyre utalnak” – mondta. A rendőrfőnök egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, milyen büntetésre számíthat az elkövető, az azonban kiderült, veszélyes fenyegetésként kezelik az ügyet.

Az esetet a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vizsgálja, jelenleg három ügyben folyik büntetőeljárás. „Ezt a döntést rendőrfőkapitányként én hoztam meg, mivel újságírókról van szó. Azt gondolom, hogy a társadalomban ezzel véget lehetne vetni az újságírók ellen irányuló erőszaknak, mert tudjuk, mi történt ebben az országban, és nem szeretném, ha újra megismétlődne” – folytatta hangsúlyozva, a veszélyes fenyegetések nem tartoznak a NAKA hatáskörébe, de az ő döntése alapján továbbra is ez a szervezet fogja vizsgálni az újságírókat ért verbális támadásokat, illetve fenyegetéseket. Hozzátette, a rendőrség regionális szinten saját struktúrákat fog létrehozni, amelyek az oknyomozó újságírók számára kapcsolattartó pontként szolgálnának majd. Továbbá felszólította az újságírókat, jelentsék az őket ért fenyegetéseket, a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (JCK) felmérése szerint ugyanis csak minden tizedik esetben teszik ezt meg.

Rendszerszintű változás

Karas a büntető törvénykönyv készülő reformját emelte ki, mely rövid időn belül a kormány elé kerülhet, s a tárcavezető szerint a parlament közreműködésével júniusban érvénybe is léphet. Hangsúlyozta, a törvényjavaslat az újságírókon kívül egyéb szakmák képviselőinek – nővéreknek, orvosoknak, tanároknak egyaránt nagyobb védelmet biztosítana. A tervezetben szigorítják a rágalmazás bűncselekményét, hogy ne lehessen ezzel „zaklatni” az újságírókat, de a javaslat kidolgozói kitérnek az uszításra is. Karas emlékeztetett, a büntetőtörvény alkalmazása a végső megoldás, elsősorban társadalmi szinten kell orvosolni problémát.

A rendkívüli ülésen részt vett Blaha és a Smer több politikusa is, Jana Vaľová például azt kifogásolta, közszereplőként őt is számos fenyegetés érte pályafutása során. Dušan Jarjabek (szintén Smer) nem értett egyet azzal, hogy az igazságügyi miniszter és a rendőrfőnök is meghívást kaptak az ülésre, a politikus szerint a tárgyalásnak arról kellett volna szólnia, hogy az RTVS magyarázatot adjon a múlt heti esetre. Az ülést technikai okok miatt többször meg kellett szakítani, a vita pedig nem egyszer hangos szóváltásba és heves veszekedésbe torkollt. Az ellenzéki képviselők többször összetűzésbe kerültek Kristián Čekovskýval, a bizottság elnökével, Blaha pedig Hamrannal folytatott éles vitát. A rendőrfőkapitány emlékeztetett, Ján Kuciak oknyomozó újságíró meg-gyilkolása a Smer kormánya idején történt, s a rendőrség teljes kudarcot vallott. Elutasította Jarjabek érvelését, mely szerint a jelenlegi kormány ugyanolyan felelősséggel tartozik a Vár utcai terrortámadás áldozatai ellen elkövetett támadásért, mint amilyennel a Smer Kuciak meggyilkolásáért.

Read More

Post Comment