Az ügyvezető kormányfő vasárnap, nem sokkal éjfél előtt a közösségi oldalán tudatta a polgárokkal, hogy távozik az OĽaNO kormánypártból. Hétfői sajtótájékoztatóján pedig bejelentette egy új párt, a Demokrati megalakulását, amelyet a Spolu parlamenten kívüli törpepárt nevének megváltoztatásával törvényesítenek, s amelynek vezetőjévé máris önmagát nevezte ki. Ugyanakkor eddigi tisztségéről nem óhajt lemondani, amivel alkotmányos aggályokat váltott ki több szakértőben, mert erre a posztra nem az új politikai tömörülés tagjaként kapott a legutóbbi országos választáson mandátumot, miként a vele tartó miniszterei sem. Mégis szemrebbenés nélkül közölte: ragaszkodik a jelenlegi státuszához. Ha az államfő eltűri. Szlovákiában már csak így van – idézhetjük a több mint három évtized során szállóigévé vált keserű mondást.

Heger eddigi politikai pályafutásának hű tükre volt hétfői viselkedése. „Demokrácia, szakértelem, tolerancia, tisztelettudó magatartás, transzatlanti elkötelezettség” – sorolta azokat az fogalmakat, amelyek az új párt értékei. Egykori hitszónokként igyekezett meggyőző lenni, ami csak addig sikerült neki, amíg az egyik újságíró nem kérdezte meg tőle, vajon ki és mi akadályozta meg abban, hogy ezeket a szép elveket az eltelt években kormányfőként érvényesítse? A miniszterelnök láthatóan kiesett eddigi alakításából, és közhelyeket habogott.

Ilyesfajta felemás magatartás jellemezte őt az eltelt három esztendőben. Ezért súlyos felelősség terheli őt a jelenlegi belpolitikai és társadalmi válságért. Sokáig igyekezett a szőnyeg alá söpörni az egyre mérgesedő Matovič–Sulík viszályt. Még akkor is derűlátóan nyilatkozott a kormánykoalícióban uralkodó állapotokról, amikor az SaS elnöke ultimátumot szegett neki: vagy meneszti a pénzügyminiszterét, vagy a liberálisok távoznak a négypárti szövetségből, s Heger váltig hangoztatta, hogy intenzíven tárgyal az érintettekkel, ezért rövidesen minden jóra fordul. Ami hamarosan mellébeszélésnek bizonyult, miként számos más előrejelzése is. Ám kincstári derűlátása akkor sem változott, amikor Sulíkék távoztak a kormánykoalícióból. Ezután a miniszterelnök kitartóan bizonygatta, hogy kisebbségben is lehet kormányozni az országot. A valóságot, néhány szemellenzős politikust és ugyancsak elfogult híveiket kivéve, mindannyian érezzük. A felháborodott nagy többség, az önkormányzatok, az egészségügyiek, a kisnyugdíjasok, a vállalkozók és mások is két szóval illetik a miniszterelnöknek és a követőinek eddigi amatőr tüsténkedéseit: káosz, katasztrófa.

Az újdonsült pártvezető igyekszik mindezt elhallgatni. Esetleg nem képes észlelni az ország és egyre több polgár súlyosbodó helyzetét. Inkább – mint egykor a letűnt rezsim hírhedt alakjai – igyekszik optimista jövőképet felvázolni a lakosságnak. Úgy, mint eddig: szóvirágos közhelyekkel, olcsó ígéretekkel. Indokolt hát Peter Pellegrini és mások bírálata, miszerint a miniszterelnök ebben a tisztségében rossz szokásához híven szinte semmi érdemlegeset nem tesz, miként a pénzügyi és az egészségügyi tárca ideiglenesen megbízott vezetőiként sem. Leginkább az új párt építgetésével foglalatoskodik, ahova egyelőre nem özönlenek a parlamenten kívüli pártok, de a szlovák kereszténydemokraták és a hazai magyarok sem.

Zuzana Čaputová még mindig nem vonta vissza a teljesen összeomlott, az ország sokasodó gondjainak orvoslása helyett csak a saját érdekeikkel foglalkozó kormánytagok ideiglenes megbízatását. Szakértői testület kinevezésére talán már nem is szánja rá magát. Ezért csak bizakodhatunk abban, hogy Szlovákia a társadalmi robbanást elkerülve jut el a szeptember végi választásig, amelyen a polgárok többsége sokkal bölcsebben dönthetne, mint a legutóbbi voksolás(ok)on.