Search by category:
Egyéb kategória

Megáldották a komáromi „100 ima kápolnát“

Megáldották a komáromi „100 ima kápolnát“

Vataščin Péter

2023. 03. 16., cs – 20:23

Komárom |

Az egykori ortodox temető kápolnáját Böjte Csaba ferences szerzetes és több különböző egyház képviselői áldották meg.

Újabb állomásához érkezett az „Aranyember-kápolnának” is nevezett építmény 2019-ben kezdődött felújítása. Annak ötlete, hogy „100 ima kápolnává” avanzsálják, Ryšavý Boldizsár városi képviselő ötlete volt. Ennek lényege, hogy az egykori ráctemető területén található kápolna jelképezze a lakosok összetartozását.

Elsőként Keszegh Béla polgármester szólt az egybegyűltekhez. „Ha végignézünk a város sziluettjén, akkor láthatjuk, hogy itt nagyon sok templomtorony van. Komárom egy olyan hely, ahol az évek során mindig megfértek egymás mellett az emberek. Ez a mostani esemény is ezt közvetíti, hogy mi igenis tudunk itt együtt és szeretetben élni“ – fejtette ki. Hozzátette, ez volt egykor a Komárom fejlődéséhez jelentősen hozzájáruló rác, vagyis a szerb közösség temetkezőhelye. Ezért ilyen módon szeretné jelezni a mai Komárom, hogy rájuk is emlékeznek.

Ezt követően több egyház képviselője is megosztotta gondolatait a résztvevőkkel. Kiss Róbert nagyszombati általános helynök, valamint Fazekas Zsuzsanna református, Jana Horňáková evangélikus és Kakas Zoltán baptista lelkészek, végül pedig Balog István az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem képviseletében sorban megáldották az építményt. Végül Laki Irén is felszólalt, akinek a nagyszülei a temető gondozói voltak.

Az esemény egyfajta díszvendégeként Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt mondta, azért jött, mertúgy halotta, van itt 100 ima“, s ő eljött elmondani a 101-diket is. „Azért imádoznék itt, hogy a lakónegyedben, de az egész városban vő fiatalok merjék és tudják egymást megtalálni, s őszinte, tiszta szerelemben családot alapítani, gyermeket vállalni“ – mondta kedélyesen, s egyben javaslatot tett arra, hogy ezen a helyszínen is létrejöjjön egy „Szerelem-tanösvény”. A szerzetes ugyanis Erdélyben már létrehozott egy hasonló jelképes útvonalat. Annak első állomása Székelyhídon található, s valójában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének útját követi végig több településen egészen Koltóig – amely során a párok a párkapcsolat különböző állomásait követhetik nyomon. Böjte Csaba elképzelése szerint valami hasonló jöhetne létre a komáromi kápolna körül egy kis park formájában.

Mint ismeretes, a környező lakótelep építésekor felszámolt ráctemető kápolnáját 2019 őszén újította fel a komáromi önkormányzat. Ahogy arról akkoriban lapunk beszámolt, 2019 elején több lakossági panasz érkezett az épületben és annak környékén uralkodó állapotokra, amely folyamatosan tele volt szeméttel, s nemegyszer ki is gyulladt az ideiglenesen ott lakó hajléktalanok miatt. A képviselő-testület végül 10 ezer eurót szavazott meg az építmény felújítására.

A kápolna megáldását két kísérő program követte. A Csemadok házban kiállításra kerültek Csomortáni Gál László fára festett képei, Böjte Csaba pedig az Egressy Béni Városi Művelődési Központban tartott előadást.

Read More

Post Comment