Search by category:
Egyéb kategória

800 ezer fős, diákokból és önkéntesekből álló hadsereget állít fel Kim Dzsong Un

800 ezer fős, diákokból és önkéntesekből álló hadsereget állít fel Kim Dzsong Un

Csóka Zsófi

2023. 03. 19., v – 10:51

A fiatalok elhatározták, hogy megvédik az országot, és „irgalom nélkül elpusztítják a háborús lázadókat”.

A KNDK állami médiacsatornája szerint több mint 800 ezer fiatal önkéntes jelentkezett az észak-koreai hadseregbe, hogy az „amerikai imperialisták” ellen harcoljon.

„Több mint 800 000 ifjúsági mozgalmi tisztviselő és diák döntött úgy, hogy önként csatlakozik a Koreai Néphadsereghez” – mondta a KNDK észak-koreai hírügynökség szombati jelentésében.

A hírügynökség jelentése szerint az önkéntesek feltüntetett számát egyetlen nap alatt – március 17-én, pénteken – rögzítették. A fiatalok között újoncok és már korábban szolgálatot teljesített katonák is vannak.

A KNDK azzal vádolta az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, hogy nukleáris háborút terveznek indítani. Az önkéntesek toborzásáról a kormányzó kommunista párt hivatalos lapja közölt fényképeket. A felvételeken látható, hogy az észak-koreai fiatalok hosszú sorokban várakoznak, hogy bekerülhessenek a hadseregbe.

A tömeges toborzásra a hírek szerint egy nappal azután került sor, hogy Észak-Korea csütörtökön kipróbálta legfejlettebb nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáját, a Hwasong-17-et. Phenjan szerint ez válasz volt az Egyesült Államok és Dél-Korea „provokatív“ hadgyakorlataira, amelyek szerinte fokozzák a feszültséget a Koreai-félszigeten.

(refresher.sk, cszs)

Read More

Post Comment