Search by category:
Egyéb kategória

Az újabb észak-koreai rakétakilövés aláássa a nemzetközi biztonságot az EU és a G7-országok szerint

Az újabb észak-koreai rakétakilövés aláássa a nemzetközi biztonságot az EU és a G7-országok szerint

Mészáros Richárd

2023. 03. 19., v – 17:32

A világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) külügyminiszterei és az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap kiadott közös állásfoglalásukban elítélték, hogy a nap folyamán korábban Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, ami aláássa a regionális és nemzetközi békét és biztonságot.

A Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő G7-csoport, valamint az Európai Unió közös állásfoglalásában a tárcavezetők kijelentették: tavaly óta Észak-Korea fokozta a helyzet elmérgesedéséhez vezető tevékenységét a soha nem látott mennyiségű ballisztikus rakéta kilövésével, valamint a nukleáris fegyverek használatával kapcsolatos folyamatos, felelőtlen és destabilizáló retorikájával. Phenjan az év elején kinyilvánította azon szándékát is, hogy tovább bővítse és fokozza jogellenes nukleáris és rakétaprogramjait – emlékeztettek.

„Ismételten követeljük, hogy Észak-Korea teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon hagyjon fel a tömegpusztító fegyverek, ballisztikus rakéták kifejlesztésével és gyártásával, valamint minden nukleáris programjaival, és teljes mértékben tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó határozataiban foglalt valamennyi kötelezettségnek” – fogalmaztak.

Kapcsolódó cikkünk

Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Keleti-tenger irányában, a dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesítette bizottsága arról számolt be, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát észleltek, amelyet a szomszédos ország északnyugati részén fekvő Észak-Phjongan tartományból indítottak el.

A japán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta ötven kilométeres magasságba jutott, mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg, majd becsapódott a tengerbe.

Dél-Korea hétfő óta az elmúlt öt év legnagyobb katonai hadgyakorlatát tartja az Egyesült Államokkal közösen, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben. A „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart.

Az ilyen hadgyakorlatok rendszeresen kiváltják Észak-Korea haragját. Phenjan ezeket a területe elleni megszállás főpróbájának tekinti, és válaszul „megsemmisítő” fellépést ígér.

A vasárnapi rakétaindítást pénteken megelőzte egy interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátása. Ez volt a második ilyen rakétakísérlet idén, amelyet a Hvaszong-17-típusú, az észak-koreai rakétaarzenál legerősebbikével hajtottak végre és egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával.

Japán és Dél-Korea, a két szomszéd, amelyek történelmi vitájuk miatt évek óta szemben álltak egymással, most a legmagasabb szinten kezdtek tárgyalásokat, és elhatározták, hogy egységesen lépnek fel Észak-Korea ellen.

Phenjan kedden két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, március 12-én pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról.

Észak-Korea nem rendelkezhet és soha nem lehet nukleáris fegyverrel rendelkező állam a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) értelmében – húzták alá a nyilatkozattevők, és arra szólították fel az ország vezetését, hogy tegyen érdemi lépéseket a nukleáris leszerelés érdekében, valamint fogadja el Japán, az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság párbeszédre vonatkozó ajánlatait.

Kijelentették továbbá: Észak-Korea meggondolatlan viselkedése gyors és egységes választ követel a nemzetközi közösségtől, beleértve az ENSZ BT további intézkedéseit is.

Az EU-t és a G7 országokat továbbra is aggodalommal tölti el az Észak-Koreában kialakult súlyos humanitárius helyzet, és elkötelezettek amellett, hogy valamennyi érintett partnerrel együttműködjenek a Koreai-félsziget békéjének és stabilitásának megteremtése, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartása érdekében – tették hozzá.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága arról számolt be vasárnap, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát észleltek, amelyet a szomszédos ország északnyugati részén fekvő Észak-Phjongan tartományból indítottak el. A vasárnapi rakétaindítást pénteken megelőzte egy interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátása. Ez volt a második ilyen rakétakísérlet idén, amelyet a Hvaszong-17-típusú rakétával, az észak-koreai rakétaarzenál legerősebbikével hajtottak végre.

Phenjan kedden két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, március 12-én pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról.

Read More

Post Comment