Úgy gondolom, legalább fényes és illatos legyen, hátha ezzel szerezhet néhány jópontot. A mosóbokszban három japán kacsa áll a tócsában, próbálok a lelkükre beszélni, hagyják abba a fürdőzést. Átrepülhettek a kerítésen, mert a szomszédos telken jó néhány szárnyas társuk irigyen figyeli a kiránduló kollégákat. Jön a morcos gazda, hóna alá csapja a gácsért, és a másik kezével rögvest kitépi a kacsa néhány szárnytollát, aztán következnek a tojók. Rendre alakulnak át a kis falusi porták, lám ezen a szomszédos udvaron is egyre több a szabadon mozgó tojótyúk és a kacsa. A húsért cserébe a szomszéd leveszöldséget ad. Az egész faluban tájol, egy jól megrakott táskáért öt eurót kér. Beszédbe elegyedünk és elmondja, felszámolta az asszony virágoskertjét is. A fiával magaságyásokat tákolt raklapokból, bontott gerendából, és már novemberben elvetették a borsót, spenótot és hagymát, holott akkor még nem tudta, hogy az utóbbi drágább lesz. Az egyik utcabelije a kicsempézett, takaros lépcsővel ellátott medencéjét számolta fel, üvegházzá alakítva. Palántákat kínál a falu közösségi oldalán, a kapuja mindig tárva-nyitva, a koronavírus idején egyre népszerűbb lett az udvarról árusítás, és idén tavasszal is így tesznek. Sokan a lovardából hozzák a komposztálódott trágyát, azt keverik a puha, kívánatos földbe. Egyre többen újítják fel a konyhakerteket, látván a borsos zöldségárakat a boltokban. „Jó az öreg a háznál! Rábeszéltem a fiatalokat, hogy az előzőleg befüvesített kert egy részét ültessék be. Végül felszámolták a sziklakertet is, ahová cukkini- és padlizsánpalánták kerülnek. A hűsölő tövében vajbab lesz, boldogulni kell ebben a nagy drágaságban” – nyugtázza az egyik idősebb gazda, amikor átveszem tőle a piacon az első idei zsenge fűszerpalántákat. Ámulattal figyelem, amikor egy fiatal házaspár kijön a hobbiboltból, hatalmas cserepeket vonszolnak, azt mondják, virág helyett ezekből is magaságyás lesz, az interneten elvégeztek néhány palántanevelő tanfolyamot, és megtanulták a gallyakból, levelekből, komposztból készülő magaságyások készítését. A hétvégi börzén fogynak a fűzfa kasok, néhány furgonból naposcsibéket árulnak 2 euróért és szelíd, simogatható tojótyúkokat tízért. A gyerek dédelgeti a kiscsibét, de az apja máris rászól: „Meglásd, gyerek, milyen finom leves lesz belőle!” Parasztkenyeret csaknem minden harmadik háztartásban megtanultak sütni a koronavírus idején, ezen a téren bőven van behoznivalóm, de a házi knédli és a kifli készítésével már elboldogulok. Ideje felzárkózni és önellátóbbá válni ebben a cudar világban. Felfogni az ég adta esővizet a locsoláshoz, újrahasznosítani a nap és a szél kínálta energiát, és prézlit darálni a soknapos kenyérből. Ha nem tesszük meg, nekünk is kitépik a maradék farktollunkat, mert szárnyaszegetten és kiszolgáltatottan könnyebb az ember lányát, fiát megzabolázni.