Az 1997 óta működő NUC miniszteri szinten hat éve nem ülhetett össze, mivel a magyar diplomácia ezt az eszközt választotta ahhoz, hogy Kijevre nyomást gyakoroljon az ukrán nyelvtörvény ügyében. Kár lenne elkendőzni, valóban nem vette fi gyelembe az ukrán törvényhozás a nyugati területein élő kisebbségek igényeit. Kezdetben aligha került volna túl nagy politikai tőkébe, hogy ezen változtassanak.

Csakhogy mindez már 2014-ben kezdődik, amely évben két fontos fordulat következett be. (A blokkolás 2017-től zajlik.) Egyrészt, megtörténik a Krím erőszakos annexiója az oroszok által, illetve kitör a háború a két ukrán keleti megyében, amely már 10 ezer áldozatot szed a háború tavaly februári intenzitásváltásáig. Tehát Kijev 2014 után kifejezetten a nemzeti identitásépítés útján indul el politikai értelemben, az oroszokkal szemben meghatározva magát a szükségszerűség miatt (ti. hogy orosz támogatással dolgoznak a szakadárok), és ez az orosz nyelvhasználatra is kihatással van az országban. Történelmi távlatból ezt nemzetépítési fordulatnak hívhatnánk, míg közelről nézve nem mentes a nacionalizmus egyes elemeitől sem, ahogy ez más országokban sem volt az.

A másik esemény 2014-ben egy aláírás volt: a magyar miniszterelnök januárban látta el kézjegyével a paksi bővítésről szóló orosz–magyar szerződéseket, és kezdte el éves találkozóit az orosz elnökkel.

Nem annyira meglepő ezek fényében, hogy Kijev is nyomásgyakorlási lehetőséget látott az ügyben, mégpedig az orosz–magyar közeledést ellenezte.

A háború számos európai ügyben hozott új álláspontokat, de nem Magyarországon. A kifejezetten Zelenszkij-ellenes retorika, az oroszbarát médiaüzenetek (még regionális összehasonlításban is) nagy súlya, illetve a bucsai mészárlás körüli első, nagyon szerencsétlen budapesti nyilatkozatok (ekkor küldi a lengyel pártelnök a magyar kollegáját szemorvoshoz) mind-mind erősítették Kijevben a félelmet, hogy nem pusztán nemzeti érdekérvényesítés zajlik, vagy ha az is, nagyon átfed az orosz érdekekkel.

Ennek a magyar diplomáciai kísérletnek tett most Jens Stoltenberg pontot a végére: a magyar blokkolással szemben is összehívja áprilisra a NUC-ot miniszteri szinten. Ez pedig nemcsak a magyar–ukrán viszonyról szól, hanem a magyar–NATO viszonyról is, amely szintén relatív mélypontján van amiatt, hogy a magyar Országgyűlés – a kezdeti ígéretek ellenére – csak Finnország NATO-csatlakozását készül egyelőre jóváhagyni, a svédeket pedig várakoztatja.

A politikai játszmák természete, hogy a jogi kereteken túllépő, tisztán politikai meccseket előbb-utóbb a másik oldal is politikai eszközökkel kezeli, nem pedig jogi szinten. Máshogy szólva, felveszik a kesztyűt, mert belátják, hogy más szabályok mentén játszik a másik fél, jelen esetben Magyarország. Ez taktikaváltást kéne, hogy hozzon Budapesten, különben nő az eljelentéktelenedés kockázata (súlyvesztés, ha szebben fogalmazzuk). Ezt el kéne kerülni.