Ám ennél azért kicsit bonyolultabb a képlet, akárcsak Marléne Schiappa francia politikus esete is, aki a magazin legújabb számának a címlapján virít. Bár egy férfimagazinról beszélünk, nem skatulyázhatjuk be csupán a soft-pornó kategóriába, ugyanis magába foglalja még az életmód és a szórakoztatás témakörét is.

A Playboy a kezdetek óta teret enged olyan témáknak és írásoknak, amelyek másoknál valamilyen cenzúra áldozatául estek, s így nem jelentették meg őket. Központi motorja a szexuális forradalom, avagy a szexualitás ugrásszerű fejlődése, amely egy új, a testiségben kiteljesedő nézőpontot kívánt a felszínre hozni, és mindemellett az elfojtott, ki nem mondott dolgok is napvilágot láthattak. Sokan nem is tudják például, hogy Vladimir Nabokov és Margaret Atwood is publikált novellákat a magazin hasábjain. Ha visszagondolunk, ez valahol érthető is, hisz az irodalmárok nemegyszer olyan cenzorokba ütköztek, akiket nem tudtak legyőzni, így alternatív megoldásokat kellett keresniük. Vajon Marléne Schiappának is egy ilyen kényszermegoldás volt a nyuszis újság, vagy tudatos döntés volt?

Több nézőpontból is vizsgálhatjuk az esetet, hisz az egyik oldalról úgy látjuk, hogy ez bizony egy meggondolatlan lépés volt tőle, a másikról viszont a bátorság jelvényével közeledik felénk. Itt olvad egybe történetünk a szubjektív megítéléssel, hisz valakinek szimpatikus a miniszter asszony Playboy-szereplése, egyesek viszont megállás nélkül bírálják a Playboyban való felbukkanását. Pedig ruhában volt. Csak a véleményét nyilvánította ki.

Schiappa Franciaország első, nemek közti egyenlőségért felelős minisztere, és a francia társadalom neki köszönheti az új szexuális zaklatási törvényt, amely lehetővé teszi, hogy helyszíni bírságot kapjanak azok a férfiak, akik az utcán molesztálják a nőket.

Az, hogy ki mit csinál a testével, a saját döntése (leegyszerűsítve). Schiappa azzal érvel a bírálóinak, hogy a nők saját testük feletti rendelkezési jogának védelme mindig és mindenhol jelen van. Viszont felmerül a jogos kérdés, hogy vajon ez egy miniszterhez illő hozzáállás-e. Jelen esetben akár azt is mondhatnánk, hogy igen, ugyanis…

A magazinban egy 12 oldalas interjút közöltek, amit vele készítettek, és a női, illetve az LMBTQ+-jogokról fejti ki részletesen a véleményét. Ahogy azt már említettem, a magazin központi magja a szexualitás forradalma, tehát valahol egyértelmű, hogy egy ilyen téma helyet kapjon egy ekkora volumenű lapban. Valószínűleg túl sok cenzorba ütközött Schiappa, mások talán nem merték közzétenni a sokak által nem elfogadott nézeteit, s végül ezért kötött ki a Playboynál, de az sem kizárt, hogy szándékosan esett a választása erre az igencsak megosztó magazinra. A női jogokat általában férfiak bírálják, és az LMBTQ+-témában is ők szólalnak fel legtöbbször. A Hugh Hefner által megálmodott magazint pedig kik vásárolják? Hát, általában férfiak. Abszolút elképzelhető, hogy egyfajta érzékenyítő szándékkal jelent meg benne ez a beszélgetés, hogy minél több emberhez eljuthasson szemléletváltoztatás céljából. Ilyen szempontból pedig a Playboy remek választás volt.

Nem lehet egyszerű dolga egy nemek közti egyenlőségért felelős miniszternek, viszont az biztos, hogy sikeresen felhívta magára a figyelmet. Kiállt az elvei mellett, és a legmegfelelőbb helyen közölte azokat. Biztosak lehetünk benne, hogy a legjobb célközönséget érte el a mondandója, s reménykedhetünk, hogy ennek köszönhetően beindul az a bizonyos nézetformálódás.