A 63 esztendős, kétszeres Grammy-díjas és 5 Oscar-díjra jelölt zenész, Bryan Adams olyan meghatározó ritmust képes az ember fülébe csempészni minden egyes alkalommal, amely akár napokig is elűzi a borús fellegeket a fejünk felől, s reméljük, ezt december 17-én is megteszi a pozsonyi Tipos Arénában.

Könnyű rockzenén és heavy metálon nőttem fel, így nem meglepő, hogy egyetemi éveim kezdetén, amikor találkoztam „nyári” slágerével, egyből beleégett a dobhártyámba. Igaz, én még nem éltem ‘69 nyarán, sőt a szüleim sem, viszont a mező közepén húzódó, poros nyomtávon szívesen motoroznék ahogy felcsendül az ominózus intró.

A Summer of ‘69 című dal több szempontból érdekes, ugyanis a szövegkörnyezete egy „élj a mának” filozófiát rejt, míg hangulata igyekszik a lazaságot, a letisztultságot és az egyszerűséget átadni. Egyfajta időkapszula a „hippikorszakból”, egy szer, amiről nagyon nehéz leszokni. 1969 nyara meghatározó volt nyugaton, hisz lement a Woodstock fesztivál, megszaporodtak a háború ellenes tüntetések, majd az Abbey Road is napvilágot látott a Beatlestől. Azonban egy egészen más nézőpontja lehetett a költőnek a dal megírásakor, ugyanis jól tükrözi az első szerelem megélését (amely kivehető a videóklipből is) és a vágyódást egy olyan élet után, amit nem sikerült átélnie. A 69 szimbolika egy jó marketingfogás lehetett…

„Volt egy zenekarunk, nagyon igyekeztünk, majd Jimmy kilépett, Jody pedig férjhez ment.” A dal második versszaka rögtön elénk tárja azt a tényt, hogy egyszer minden jó (és rossz is) véget ér, s csak az emlékeinkben él tovább az a „bizonyos” pillanat. A legtöbb ember életében a nyári időszak a meghatározó élménycentrum, ugyanis ekkor próbálunk feltöltődni. Tegye fel a kezét, aki már érezte azt, hogy ez mégsem volt elég? (…valami hiányzik!)

Akárhányszor meghallgatom ezt a dalt, rájövök, hogy nem a nagy kirándulások, az ötcsillagos hotelek, vagy épp a drága koktélok hozzák el számomra az örökké tartó „bekeretezett” pillanatokat. Valószínűleg azért képes ekkora lendületet adni ez a dal, mert az egyszerűség útján járva próbálom keresni a valódi értékeket. Mindenkiben van egy „Summer of ‘69”, egy emlék, amire ha visszagondol, az színes festményként lebeg előtte, s az évtizedek múlásával sem fakul meg.

A kanadai zenész slágerében pont azt kell keresnünk, amit élénken látunk, vagy épp motivációt meríthetünk tőle arra, hogy megtöltsünk tartalommal az egyszerű pillanatokat.

Ha magunkra koncentrálva el tudjuk engedni a körülöttünk zajló eseményeket, s megpróbálunk egy múltbéli szemüveggel megnyugvást keresni, akkor könnyedén megérthetjük azt, hogy nemcsak ‘69 nyara volt igazán jó, hanem bármelyik nyár, amikor átéltünk olyan dolgokat, amiket biztos nem vehet el tőlünk senki.