Search by category:
Egyéb kategória

91 diák versenyzett a Katedra Matematikaversenyen

91 diák versenyzett a Katedra Matematikaversenyen

Jakubec Ágnes

2023. 05. 10., sze – 12:33

Dunaszerdahely |

Múlt héten tartotta a Katedra Polgári Társulás a 28. Katedra Matematikaverseny döntőjét a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolában. A döntőn 29 iskola 43 felkészítő pedagógusának 91 tanítványa vett részt.

Ahogyan azt Petres Csizmadia Gabriella, a Katedra-versenyek koordinátora elmondta, a Katedra Matematikaverseny igényes verseny, már szeptember harmadik hetében kezdődik és csak májusban fejeződik be. A többnyire logikai alapon összeállított feladatsor sokszor kihívás a tanárok számára is. Négy levelező forduló után van egy elődöntő, majd májusban rendezik a döntőt. A feladatsorokat a verseny gesztora, Horváth Géza (Zselíz) állította össze többnyire saját, részben Pócsik Béla (Nyitracsehi) feladataiból. A tanulók négy fordulón át beküldött dolgozatait Kiss Szilvia és Bajcsi Barnabás javította, értékelte.

Horváth Géza a kezdetektől, 28 éve a Katedra Matematikaverseny szervezője. „Majdnem két évtizedig Károlyi Károlyt hívtuk Bátaszékről, ő volt az, aki összeállította az országos döntő feladatsorait, de ő már nem vállalja. Én nyolc éve vagyok nyugdíjas, fokozatosan vettem át a döntő feladatainak összeállítását. 28 év alatt több mint ezer feladatot alkottam. Lehet inspirálódni más versenyfeladatokból, de átvenni sose szoktuk. Egész évre adna munkát a matematikaverseny, ha mellette nem lenne még két énekkarom, egy zenekarom, kántorkodom és most fejeztem be a hetedikesek tankönyvének fordítását szlovákról magyarra. Az a jó benne, hogy széles a skála, néha énekkari próba közben jön egy feladat. Olyankor azt gyorsan le kell írni. Három kóruskötetem jelent meg, könnyűzenei és komolyzenei is, karnagyaként 2019-ben zeneszerző, zeneíró kategóriában KÓTA-díjban részesültem. Ez a sok minden, amivel foglalkozom, segíti egymást. Amikor jön egy inspiráció, átülök a számítógéptől a zongorához, olyankor megpihenek, nagyon jól tud esni. Van négy olyan tanítványom, akik az első Katedra-versenyeken döntősek voltak, ma már tanárok, tanszékvezetők. A zenei vonalon van olyan tanítványom, aki operaénekessé lett. A tanár legnagyobb öröme, amikor látja, hogy munkájának a gyümölcse beérett.” Horváth Géza alapító karnagya a zselízi Franz Schubert Vegyeskarnak és a zselízi Magyar Tannyelvű Alapiskola Franz Schubert Gyermekkarának.

A kezdetekhez képest a jelentkezők száma nagyon visszaesett, sőt még a tavalyihoz képest is csökkent. Egyre nehezebb a gyerekeket motiválni. A Katedra-versenyek sok időt igényelnek, le kell ülni és rendszeresen megoldani a feladatokat, ugyanakkor ezzel fel lehet készülni a Matematikai Olimpiára, Pitagorasz versenyre. Vannak iskolák, amelyek a kezdetektől részt vesznek a versenyen, mint Zselíz és a komáromi iskolák. A csökkenés talán annak is betudható, hogy a tanári pálya nem annyira attraktív, amennyire kellene, hogy legyen. Sajnos a tudásnak manapság nincs értéke. Meglátásom szerint a versenyzéshez az kell, hogy a tanárban legyen egyfajta elszántság, hogy felhozza magát olyan szintre, hogy egy gyereket fel tudjon készíteni a versenyre. Ez azt jelenti ugyanakkor, hogy a tanár folyamatosan gyakorol, rendszeresen feladatokat old meg és ezt a példát vetíti a gyerekek elé. Egy átlagos gyerekből is lehet nagyon szép teljesítményt kihozni, ami azt mutatja, hogy befektetett energia mellett eredményeket lehet elérni

– mondta Kiss Szilvia, a verseny házigazdája, a Szabó Gyula Alapiskola matematika szakos pedagógusa. „Kevesebb iskola kapcsolódik be, kevesebb pedagógus az, aki bekapcsolja a diákjait a matematikaversenybe és a gyerekek is sokkal nehezebben motiválhatóak. Sok plusz munkát és időt igényel. Elfoglaltabbak a gyerekek, szerteágazó a figyelmük és a matematika felé kevesebben orientálódnak. Úgy általában a természettudományok felé. Ez két tényezős dolog, kell egy ambiciózus pedagógus és kell hozzá egy tehetséges gyerek, akivel érdemes dolgozni és akiben érzi a hálát a tanár, hogy ezt megérte csinálni. A versenystruktúra a szubjektivitást kiküszöböli, a Katedra-verseny színvonala szerintem eléri az országos átlagot. Az eredmények tekintetében lehet látni, akik itt jól szerepelnek, azok az olimpián is sikeresek” – zárta Bajcsi Barnabás. Az eredményhirdetésen részt vett Nagy Árpád, a Szabó Gyula Alapiskola igazgatója is. Kiss Szilvia az eredményhirdetésnél kihangsúlyozta:

Nagy köszönet a felkészítő pedagógusoknak. Aki itt van, mindenki nyert. Bátrak voltatok, mert elkezdtétek és kitartóak, mert végigcsináltátok.

A Katedra-versenyek idei utolsó döntője júniusban lesz Nyitrán, ahova több mint 200 diákot várnak. Akkor az irodalom, a történelem, az alsó tagozatos verseny és a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő döntősei mérik össze tudásukat. A Katedra-versenyek a szlovák oktatásügyi minisztérium által akkreditált, minősített versenyek, melyek pontszámtöbbletet jelentenek a középiskolás felvételiben. A Katedra Matematikaverseny fő információit és a díjazottjak listáját a katedra.sk oldalon találják.

Read More

Post Comment