Search by category:
Egyéb kategória

Káčer: Azért kértem a felmentésem, hogy az államfő hivatalnokkormányt nevezzen ki

Káčer: Azért kértem a felmentésem, hogy az államfő hivatalnokkormányt nevezzen ki

Kulcsár Péter

2023. 05. 12., p – 14:36

Rastislav Káčer távozó külügyminiszter a szakértői kormány kinevezésének felgyorsítását akarta elérni azzal, hogy a felmentését kérte a miniszteri posztról – erről a távozó kormány pénteki ülése előtt nyilatkozott.

„Meggyőződésem szerint alkotmányjogi szempontból csupán az elengedhetetlenül szükséges ideig kell hivatalban maradnia egy olyan kormánynak, amelytől a parlament megvonta a bizalmat” – mondta Káčer. Szokatlannak nevezte, hogy közel egy évig maradjon hivatalban egy ideiglenesen megbízott kormány.  „Ha rajtam múlik, én már januárban hivatalnokkormányt nevezek ki, sőt alkotmánymódosítást javasolnék, hogy ha a parlament megvonja a bizalmat a kormánytól, és 90 napon belül nem szavaz bizalmat egy újnak, fel kell oszlatni a törvényhozást” – tette hozzá a Káčer.

Emlékeztetett, hogy az ideiglenes kormány dühödt támadások céltáblája lett a parlamenti káosz miatt, Samuel Vlčan földművelési miniszter ügye csak az utolsó csepp volt. „A kormányfő tévés beszéde után hoztam meg a végső döntést” – mondta a múlt hét eseményei kapcsán.

Utódjáról, Miroslav Wlachovskýról nem akart nyilatkozni. „Egyrészt ez nem lenne korrekt, másrészt közeli barátom, ezért elfogultsággal vádolnának” – magyarázta. Az eddigi szlovák külpolitika folytatását várja, az államfőválasztáson nem kíván indulni, az elkövetkező időszakban „háztartásbeli” lesz.

Az államfő pénteken hozta nyilvánosságra a szakértői kormány összetételét.

Read More

Post Comment