Search by category:
Egyéb kategória

A buszbaleset 12 sérültje a pozsonyi kórházban fekszik, hármuk állapota kritikus

A buszbaleset 12 sérültje a pozsonyi kórházban fekszik, hármuk állapota kritikus

Kulcsár Péter

2023. 05. 16., k – 13:51

A hétfőn a D2-es autópályán történt buszbaleset 12 sérültjét a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB) ápolják, közülük hárman kritikus állapotban vannak, gépi lélegeztetésre szorulnak – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Eva Kliská, a kórház szóvivője.

Két könnyebb sérültet a tervek szerint kedden hazaengednek. „A többieket közepesen súlyos vagy súlyos sérülésekkel kezelik” – tette hozzá a szóvivő. Hétfőn összesen 29 beteget szállítottak a pozsonyi kórházba. „Tegnap nyolc pácienst láttunk el súlyos, kettőt közepesen súlyos, és 19-et könnyű sérülésekkel” – tette hozzá Kliská.

Négy, 70 és 78 év közötti, közepes és súlyos állapotban levő sérültet kezelnek a szakolcai (Skalica) kórházban. „Többszörös töréseket, zúzódásokat, agyrázkódást szenvedtek” – mondta a TASR hírügynökségnek Martina Pavliková, a kórház szóvivője. Az egyik beteget azonnal meg kellett műteni. „Tegnap óta nincs nagyobb változás, állapotuk továbbra is súlyos” – tette hozzá Pavliková.

Nyolc sérültet a malackai kórházba szállítottak a hétfői baleset után, hármat már hazaengedtek. „A továbbra is a kórházunkban fekvő öt páciens közül négyet a sebészeten, egyet pedig az aneszteziológiai és intenzív osztályon kezelnek” – mondta a TASR-nek Martina Šoltésová, a kórház kommunikációs munkatársa, és hozzátette, mindegyik páciens állapota stabil.

Egy teherautó és egy autóbusz ütközött össze hétfőn reggel a D2-es autópályán, Kúty irányában. A közlekedési balesetnek egy halálos áldozata van, tizenhárman súlyos, nyolcan közepesen súlyos, harmincnyolcan pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Read More

Post Comment