Search by category:
Egyéb kategória

Ódor: Továbbra is nyitott téma a SIS vezetőjének leváltása

Ódor: Továbbra is nyitott téma a SIS vezetőjének leváltása

Mészáros Richárd

2023. 05. 21., v – 13:29

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának leváltása továbbra is nyitott téma – jelentette ki Ódor Lajos kormányfő az RTVS O 5 minút 12 című műsorában vasárnap. Mint mondta, előbb Michal Aláčcsal, az SIS igazgatójával, valamint Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal is találkozni szeretne. 

Ódor elmondta, léteznek olyan „vörös vonalak”, amelyek átlépését nem tolerálná. Mint mondta, ha ezt követően Aláč folytathatná is az SIS igazgatójaként, csak bizonyos felételek mellett, ha ezeket megszegi, leváltaná. „Nem szeretek azonban kizárólag politikai nyilatkozatok alapján dönteni” – mondta.

Mint mondta, kabinetjének legnagyobb kihívását az jelenti, hogy higgadtan vezesse el az országot az előre hozott választásig. Hasonlóan kíván eljárni a SIS és a rendőrség között kialakult feszültség ügyében is. „Ha tehát egyik vagy másik oldalról fennállna annak veszélye, hogy beavatkoznak a jelenleg folyó ügyekbe, akkor egy pillanatig se habozunk” – fűzte hozzá.

Ódor elmondása szerint a kormánya kihívásokkal néz szembe az államháztartás helyzete miatt. „Nem fest túl jól” – mondta. Tart attól, hogy a deficit a parlament minden egyes ülésével súlyosbodik a nem jól kidolgozott és átfontolatlan jogszabályok elfogadása miatt. Reméli, hogy végső soron a képviselők felelősségteljesen járnak majd el.

Ódor a kormányáról szóló parlamenti szavazást illetően kijelentette, nem fog tárgyalni azokkal a politikai pártokkal, amelyek nem érdekeltek a dolgok konstruktív megközelítésében. 

Read More

Post Comment