Search by category:
Egyéb kategória

A Szövetség újra látóhatáron kívül

A Szövetség újra látóhatáron kívül

Mészáros Richárd

2023. 05. 23., k – 20:08

Augusztus 20-án, a 2020-as évben, nagy csinnadratta mellett három magyar párt, a magyar kisebbséget képviselni akaró pártok vezetői közös szándéknyilatkozatot írtak alá, Szent István napján Komáromban. A dokumentum aláírása a sokat emlegetett egység megteremtésének az első és fontos lépése volt. A cél az volt, hogy egyetlen közös párt jöjjön létre, amely minden, Szlovákiában élő magyart képviselni fog. Ez így jól hangzik, de mivel már sok mindent láttam és megéltem, voltak kétségeim.

2021. február 5-én kirobbanó hírt közölt néhány sajtótermék: nincs Összefogás, de van megegyezés. A kétségeim beigazolódni látszottak.

Amikor az 1990-es évek második felében volt négy párt, aztán abból három szövetséget kötött, azt hittük, eljött a kánaán. Egy ideig talán így is volt, de gyorsan tovaszállt. Zajlott az élet, egy pártból lett kettő, de csak az egyik lett parlamenti tényező. Ebből aztán lett sok adok-kapok meg ramazuri.

Amikor bejelentették az új „Szövetséget”, eszembe jutottak az „Ószövetség” intelmei. Jézus egyik példabeszédében (Máté 13,18–23 ) ez áll: ,,A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.” A mag egyébként több, Jézus általi példabeszédben is szerepel, nem véletlenül, hiszen a magnak kell majd termést hozni. Nagyon reméltem és bíztam benne, hogy az akkor elhintett mag már végre jó földbe esik és termőre fordul.

Eszembe jut Kurt Tepperwein egyik gondolata is, amikor azt mondja: „A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A »positum« latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van, és aztán továbblépünk.”

Igen, fogadjuk el azt, ami történt, és aztán nagy léptekkel lépjünk tovább, mert a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben van!

Mi történik most 4 hónappal a parlamenti választás előtt? Az elvetett mag bizony nem fordul termőre, és már nem először. Úgy tűnik, hatalmas gond van vagy a maggal, vagy a földdel, de nem kizárt, hogy a Magvetőkkel. Igaz, hogy a Szövetség jogilag még mindig egységes – de egy párt ne jogilag legyen egységes, ne jogilag kelljen megmagyarázni az egységet! Tudvalévő, hogy a jogban a kettő plusz kettő nem mindig négy. Alkalomadtán lehet az 3 vagy 5 is. Nem jogilag, de szellemileg, jó programmal megáldva kellene összetartoznunk! Ne a jog kapcsoljon bennünket össze, hanem az értékek, az itt élő magyarság megmaradására való törekvés!

Persze megint jön az újratervezés, ki tudja, hányadszor.

Amikor eltévedünk az élet útvesztőjében, és nem tudunk visszatalálni, akkor nem az autónk a hibás. A sofőrrel van a gond, hogy nem érti meg, merre van a helyes irány. A pártoknál is ez a gond. Át kellene értékelni, hogy az irányítók képesek-e visszavezetni a pártot, illetve pártokat a helyes irányba. Amikor úgy gondoljuk, hogy már minden lehetőséget kimerítettünk, még biztosan van legalább egy. Minden kudarc után van élet. Gőzerővel kellene már készülni a választásra, de mi, választók, azt sem tudjuk, hogy ki kivel és merre tart. Még mindig arról folyik a vita, hogyan és kivel kellene szövetséget kötni. Nem volt elég a Szövetség, új szövetségest kell keresni?! Ehelyett inkább már arról kellene beszélni, hogy mit tartalmaz a program. A kívülről szemlélő csak vár, és már nemcsak sejti, hanem tudja is, hogy a parlamenti küszöb nagyon magas, és azt átlépni egy lépéssel szinte lehetetlen, kettővel pedig orra lehet bukni…

Read More

Post Comment