Search by category:
Egyéb kategória

Ismét szólt a nótaszó

Ismét szólt a nótaszó

Kulcsár Péter

2023. 05. 24., sze – 12:36

Hodos |

A nagy sikerre való tekintettel második alkalommal is megrendezték a nemzetközi magyar nóta versenyt Hodosban.

„Úgy látszik elterjedt a híre, mert gyarapodott a versenyzők, de a közönség létszáma is” – újságolta Nagy Noémi, aki édesanyjával és barátaival közösen szervezte a „Szólj, szólj csalogány, határon innen és határon túl” elnevezésű énekversenyt, immáron másodjára, a hodosi kultúrházban. Összesen 27 versenyző jött össze, nemcsak a közeli, távolabbi környékről, de Budapestről, Kunszentmiklósról, Győrből és Körmendről illetve Hegyháthodász községből is, amelyhez különleges kapcsolat fűzi a hodosiakat. „Januárban önkormányzati képviselő mivoltomban jártam Hegyháthodász községben, amikor az ottani önkormányzat Hód Fesztivált rendezett. Erre minden olyan települést meghívtak, amelyek nevében szerepel a „hód”. Így jöttünk képbe mi, hodosiak is. Külön örömömre szolgál, hogy ebből a községből is jelentkezett versenyző az énekversenyünkre, akit ráadásul egy egész delegáció is elkísért, a polgármesterrel az élen” – mesélte tovább a részleteket Noémi.

A versenyzők reggel fél kilenckor találkoztak, mindenki lehetőséget kapott egy próbazenélésre a Cseh Tamás kísérő zenekarral, majd indult a verseny, amely két részben zajlott, délelőtt és délután. A zenekar ez alkalommal nem szimplán 5 tagú volt, mert bővült a mindössze 12 éves Bódis Antal segédprímással is. Kategóriák nem voltak, mindenki egyforma feltételekkel szerepelt. A mezőny legfiatalabbika 17, a legidősebb 71 éves volt. Aminek a szervezők külön örültek az a tény volt, hogy a résztvevők többsége huszonéves fiatal volt. Ezek szerint a magyar nóta szeretete él és virul, a mai modern korban is. A 150 férőhelyes nézőtér folyamatosan változott, de a versenyzők telt házas kultúrház előtt léptek fel a délelőtti és délutáni megmérettetés során is.

Az öt tagú zsűri – B. Tóth Magda, elnök, Cseh Tamás, Moravek Ivett, Polák László és Ladacsi Mónika, Gál Tamás kunszentmiklósi versenyzőnek ítélte oda az első díjat, a zenekar díját pedig a csiliznyáradi Hetényi Gergő érdemelte ki.

Jövőre újra is lesz májusi nótaverseny Hodosban, de előtte még szeptember 16-án a hatodik „Hajlik a rózsafa” magyar nótaestre várják szeretettel a magyar nóta kedvelőket.

Read More

Post Comment