Search by category:
Egyéb kategória

Újra gazdag programmal jelentkezik a Komáromi Nyár

Újra gazdag programmal jelentkezik a Komáromi Nyár

Vataščin Péter

2023. 05. 25., cs – 14:38

Komárom |

Gyakorlatilag hat szervezet munkájának köszönhetően számtalan program várja majd az érdeklődőket júniustól egészen szeptember elejéig a Duna menti városban.

Az idei Komáromi Nyár programját az önkormányzat és a szervezők képviselői mutatták be a városházán tartott sajtótájékoztatón. Keszegh Béla polgármester aláhúzta a több hónapot felölelő programsorozat fontosságát, s megosztott a sajtóval néhány fő szervezési szempontot. Az egyik lényeges céljuk az volt, hogy minden hétvégén élő zene szóljon a belvárosban. A Klapka téren található Bottéka – amely a nyári programok egyik társszervezője – eleve készült ilyen fellépésekkel, azonban más vendéglátóhelyek is bekapcsolódtak a kezdeményezésbe. Ezzel kapcsolatban nem titkolt céljuk az sem, hogy a belvárosi vállalkozóknak is segítsenek, mert az elmúlt években nehéz időszakokat éltek meg a különféle válságok miatt. A polgármester kiemelte még az állandó újítás igényét is, amely által egy-egy sajátos kulturális csoportot és helyi előadókat mutathatnak be. Ilyen lesz például az első alkalommal június 18-án megrendezett I. Komáromi Yoga Fest, amely egy teljesen új kezdeményezésnek számít – ugyanakkor hasonló hangvételű lesz a szeptember 3-i Zsidó Kultúra Napja is, amely a múltbeli tragédiák után más fényben mutatja be a közösséget. Kiemelte még többek között az augusztus 19-20-án aktuális Népművészet Ünnepét is, amellyel a magyar államalapítás napjához szeretnének méltó módon kapcsolódni. Külön megköszönte a MOL Alapítvány támogatását, amellyel hozzájárultak a nyári programsorozat megvalósulásához.

Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója elmondta, a nyári programokat tető alá hozó szervezetek példamutató közös munkát végeznek. Az idei év is egy példa lesz arra, hogyan lehet megtölteni a tereket művészettel és emberekkel, ill. Lakatos szerint a kínálat akármelyik főváros nyári programjaival vetélkedhet. Ő maga többek között a június 2-3-án esedékes III. Komáromi Jazzpikniket emelte ki, amely a sajátos zenei műfaj mellett a dél-szlovákiai vidék legjobb borairól is ad majd egy áttekintést. Július 7-8-án a tavalyi menetrendhez képest most kétnapos minifesztiválként kerül terítékre a belvárosban a HashtagKN Zenei Fesztivál – hamarosan kiderül, melyik nyolc helyi zenekart tartotta fellépésre érdemesnek a zsűri. Fontos színfoltja lesz a nyárnak augusztus 6-án a Muzsikás együttes koncertje, amellyel a megalakulásuk óta eltelt 50. születésnapjukat ünneplik.

Klemen Terézia a Lehár Ferenc Polgári Társulás részéről a 11. évadát kezdő Lehár Nyár programját vázolta fel. A korábbiakhoz képest idén nem lesznek vasárnap esti koncertek, ugyanis az azt megelőző napok mindegyikén gazdag lesz a zenei felhozatal. Ismét lehet viszont számítani a Nemzetközi Katonai Fúvószenekari Fesztiválra, amely idén második alkalommal kerül megrendezésre a Tiszti Pavilon udvarán. A három országból érkező együttesekben összesen 105 katonamuzsikus fog játszani a szombati nap délutánján – míg délelőtt Komárom különböző pontjain rövid kis darabokat adnak elő egyfajta ízelítőként. Augusztus 25-26-án kerül sor az Operettfesztiválra, amelyen személyesen is jelen lesz Szinetár Miklós fővédnök, akivel pódiumbeszélgetést tartanak az operett műfajának reneszánszáról.

Holop Ferenc, a Helios Fotoklub elnöke röviden összefoglalta, három kültéri kiállítással készülnek a nyárra. A tárlatokat az aznapi rendezvénnyel próbálják majd összhangba hozni, s bemutatni Komárom jellemző adottságait: például a tornyokat és a vizeket.

Kiss Réka a Villa Camarum Polgári Társulás képviseletében elsősorban a VIII. Komálom Gyerkőcfesztiválról beszélt, amely idén háromnaposra bővül. Augusztus 26-án „csendes”, hangosítás nélküli programokkal kezdenek, majd a Tiszti Pavilon, a Klapka tér és az Anglia park fog otthont adni a változatosabbnál változatosabb programoknak. Szalóki Ági mellett az Alma együttes, a Belvárosi Betyárok, Csodamalom Bábszínház és a Bab Társulat fellépésére is lehet számítani, míg az augusztus 28-i nagyszínpadi koncertek között a Kalákát, ill. Csík Jánost és a Mezzot hallgathatja a közönség.

A szervezők között megtaláljuk a Slovenskí rebeli együttest is, amely a Bosorka című táncszínházi előadást fogja bemutatni június 17-én és július 2-án. Jozef Černek együttesvezető írásos közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kulturális élet Szlovákia-szerte nagy nehézségekkel küszködik, s csupán közös munkával lehet elérni elfogadható eredményeket.

A Komáromi Nyár programja még nem végleges, ami azt jelenti, hogy előreláthatólag további rendezvényekkel bővülhet. A részletes program:

Read More

Post Comment