Search by category:
Egyéb kategória

Heger szerint a kormányprogram alapja megfelel a várakozásoknak

Heger szerint a kormányprogram alapja megfelel a várakozásoknak

Kulcsár Péter

2023. 05. 30., k – 18:25

Az Ódor-kormány programnyilatkozatának terve megfelel Eduard Heger volt kormányfő, a Demokraták elnöke várakozásainak. Ódor Lajos kormányfővel folytatott keddi megbeszélésén elmondása szerint az uniós alapokban fennmaradt támogatások lehívásáról is beszéltek.

„Egyelőre a kormányprogram kereteiről beszéltünk, az egyes minisztereknek kell elkészíteniük a végső változatot. Jelenleg afelé haladunk, hogy megfelel a feltételeknek” – mondta Heger a találkozót követően.

Heger nem látja értelmét azért bizalmat szavazni a kormány tagjainak, hogy majd vissza lehessen hívni őket. „Számomra az a lényeg, hogy a minisztereket ne váltsák le, hogy sikeresek legyenek. Ezért beszéltünk a tartalmi kérdésekről a kormányfővel” – tette hozzá.

Heger azt is leszögezte, nem vallott kudarcot a kormánya a helyreállítási terv végrehajtásával. Szerinte ősszel megérkezhet a harmadik kifizetés a helyreállítási terv keretében, és ezt sikernek tartja. Úgy véli, a szakértői kormány képes lesz szeptemberig elérni a tervvel kapcsolatos további mérföldköveket. Annak kapcsán, hogy az ország uniós támogatásoktól eshet el, kijelentette, amikor 2020-ban kezdett a kormány, hétéves programozási időszak végén jártunk, és az uniós támogatások 30 százaléka volt felhasználva. „A mi kormányunk igyekezett a lehető legtöbb támogatást lehívni, feleannyi idő alatt többet sikerült, mint az előző kormánynak” – mondta, azt is hangsúlyozva, a támogatások kérdése olyan kihívás, amellyel meg kell birkózni, Ódornak fokoznia kell a támogatások lehívásának és felhasználásának ellenőrzését.

Read More

Post Comment