Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint Robert Fico „kiérdemelte és meg is érdemli a magyar emberek és Magyarország tiszteletét”. Ennek az útmutatásnak megfelelően már néhány szlovákiai magyar is úgy gondolja, Fico elfogadható, szalonképes politikus. Pedig Robert Fico nem lett sem a magyarok barátja, sem a demokrácia tisztelője. Összeállításunkban felidézzük a Fico-féle kormányzás néhány, a szlovákiai magyarokat is érintő mérföldkövét.

„Bármennyire tiszteljük is a kisebbségeket, a független Szlovákiát elsősorban nem nekik hoztuk létre, hanem az államalkotó szlovák nemzetnek.”

(Robert Fico 2013-ban, a Matica slovenská ünnepségén)

Hogyan nézne ki Szlovákia, ha nem lett volna rendszerváltozás 1989-ben? – tette fel egyszer a kérdést a Týždeň hetilap. Az életszínvonal tovább csökkent volna, ma csak a szocialista országokba utazhatnánk, a határon hosszadalmas vámellenőrzés lenne, a nyugati világtól vasfüggöny és szögesdrót választana el bennünket, csak pártlapok jelenhetnének meg, nem lenne szólásszabadság, autóvásárláskor várólistára kerülnénk, farmernadrágot és banánt pedig csak „pult alól” lehetne beszerezni. Egyvalami nem változott volna: az ország egyik vezető politikusa (és a kommunista párt első embere) Robert Fico lenne.

A kommunista, aki nem emlékszik 1989-re

A marxista-leninista világnézetet valló Fico az 1980-as évek közepén, joghallgatóként jelentkezett a kommunista pártba. Káderlapja szerint „elkötelezett elvtárs” volt, a kérvényhez csatolt önéletrajzában pedig „meggyőződéses ateistának” nevezte magát – ehhez képest ma a hívő katolikus szerepét játssza a nyilvánosság előtt.

Az 1989-es változások nem érintették meg Ficót, saját bevallása szerint „nem vette észre” a bársonyos forradalmat, pedig a kommunista rezsim megdöntése az utóbbi hetven év legfontosabb társadalmi változása volt. „A kommunista párt vezetői bizonyították rátermettségüket, tudták, hogyan kell egy országot irányítani” – mondta egy interjúban. A szovjet típusú szocializmust nem volt hajlandó zsákutcának nevezni, és az utóbbi években tett oroszbarát, Nyugat-ellenes nyilatkozatai alapján egyértelmű: ha lenne rá lehetősége, Oroszország felé navigálná az országot.

Az 1989-es bársonyos forradalom örökségét (november „éthoszát”), a tisztesség, a tolerancia és a civilizált párbeszéd útját soha nem tartotta követendőnek. Ő volt az, aki a szlovákiai politikai közbeszédben meghonosította a vulgáris kifejezésmódot, a durva és arrogáns hangnemet, s az ő köpönyege alól bújt elő a szlovákiai politikai szcéna egyik legtoxikusabb szereplője, a gyűlöletbeszédet normává emelő Ľuboš Blaha.

A Malina Hedvig-ügy

Amikor 2006 augusztusában Nyitrán megtámadták a vizsgára igyekvő magyar diáklányt, Malina Hedviget, akkor Szlovákia kormányfője, Robert Fico hallgatott. Három héttel később párttársával, Robert Kaliňák belügyminiszterrel együtt közölte, hogy a támadás nem történt meg, Hedvig csak kitalálta az egészet.

„Elszomorító, hogy a Szlovák Köztársaság kormányának ilyen hatalmas energiát kell fordítania arra, hogy cáfolja a csalásokat, a manipulációkat és talán azt is, hogy egy lány nem volt képes levizsgázni, és ezért feláldozta a Szlovák Köztársaság jó hírnevét, csak hogy a saját bőrét mentse” – jelentette ki Fico 2006. szeptember 12-én.

Később is rendjén valónak találta, hogy annak idején személyesen vádolta Hedviget hazugsággal. „Az ügy átpolitizálása ártott a kormánynak, védekeznünk kellett. Nem gondolom, hogy valami olyat tettünk volna, ami nem helyénvaló.”

Malina Hedvig kálváriája tizenkét évig tartott, s ezalatt majdnem végig (két évet leszámítva) Robert Fico volt a kormányfő. Ekkor akarták Hedviget kétgyermekes családanyaként hosszabb időre pszichiátriára zárni (hogy elmeállapotát megfigyeljék), s az ilyen hatósági zaklatások miatt költözött Hedvig 2013 decemberében családjával együtt Magyarországra.

Fico az utóbbi években, ha Hedvigről kérdezték, kitérő válaszokat adott. Legutóbb 2019 januárjában, az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatásán tették föl neki a kérdést, vajon összeegyeztethetőnek tartja-e az alkotmánnyal, hogy kormányfőként egyenes tévéadásban egy bűncselekmény áldozatából elkövetőt csinált, miközben ez az állítása soha nem nyert bizonyítást. Fico erre azt válaszolta, Szlovákiában bárki panaszt tehet az alkotmánybíróságon, ha úgy érzi, sérelem érte.

Szurkolóverés Dunaszerdahelyen

Robert Fico volt a kormányfő akkor is, amikor 2008. november 1-jén, a szlovák labdarúgó-bajnokságban játszott DAC–Slovan mérkőzésen a rohamrendőrség brutális attakkal kisöpörte a magyar szurkolókat az egyik szektorból. A drukkerek pánikszerűen próbáltak kijutni a tribünről, sokan a kerítéshez préselődtek. A gyorsmentőknek több tucat, egyes források szerint hatvannál is több sérültet kellett ellátni a helyszínen, egy 18 éves csallóközi fiatal – akit újjá kellett éleszteni, és mentőhelikopter szállította kórházba – maradandó sérüléseket szenvedett (állkapcsa több helyen eltört, nyakcsigolyája megrepedt).

A mérkőzés után Robert Fico kormányának a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese, Dušan Čaplovič köszönetet mondott a rendfenntartóknak a hatékony szolgálati beavatkozásért. Pedig a rendőrattakot semmilyen szurkolói provokáció nem előzte meg. A rohamosztagosok ennek ellenére válogatás nélkül ütötték a drukkereket, s nemcsak gumibottal, hanem a jóval veszélyesebb fegyverként kvalifikált, súlyos sérülés okozására alkalmas teleszkópos bottal (ún. viperával) is.

Ján Packa országos rendőrfőkapitány azzal érvelt, birtokukban vannak olyan videófelvételek, amelyek a hatósági eljárás jogosságát igazolják. Arra a kérdésre azonban, hogy miért nem mutatják be ezeket a bizonyítékokat, Packa több hét elteltével is kitérő és arrogáns választ adott („nem vagyunk videókölcsönző”).

Másfél évvel később egy parlamenti vita során Robert Kaliňák belügyminiszter már úgy nyilatkozott: a videófelvétel nála van, de mivel a képkockák nem élesek, ezért inkább nem mutatja be, úgysem látná rajtuk senki a lényeget. Arra már nem tért ki, hogy ha a homályos felvételeken senki sem látta az állítólagos szurkolói provokációt, akkor ő mégis hogyan láthatta, s miként lehetséges az, hogy annak idején éppen ezt a homályos videófelvételt nevezték meg a rendőrattak jogosságát alátámasztó fő bizonyítékként?

Fico vs Sólyom László

2009. augusztus 21-én Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke a révkomáromi Szent István-szobor avatóünnepségére készült, de Robert Fico szlovák miniszterelnök aznap délután rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyar államfő szlovákiai látogatása „nem kívánatos”, ha pedig Sólyom mégis átjönne a komáromi hídon, azt Szlovákia „durva provokációnak” fogja tekinteni. Az erről szóló diplomáciai jegyzéket Magyarország pozsonyi nagykövetének adták át.

Fico úgy vélte, a Szent István-szobor avatása a magyar államiság megünneplése Szlovákia területén, s ha ezen Sólyom László részt vesz, akkor az „esetleges problémákért és a látogatás következményeiért” a magyar államfő lesz a felelős.

Sólyom László végül csak a híd közepéig, a magyar–szlovák határig jött, a szoboravatáson nem vett részt. Elmondása szerint azért nem lépte át a határt, mert jogászként és államfőként nem akart jogsértésbe keveredni.

„Fico kitiltotta Sólyom Lászlót Szlovákiából” – írta másnap az Index. A politikai elemzők akkor azzal magyarázták az esetet, hogy Fico nacionalista lépésekkel próbált szavazókat elhódítani a Ján Slota-féle SNS-től és a Vladimír Mečiar által vezetett HZDS-től.

A kisebbségek ellen

Fico 2013-ban, a Matica slovenská megalakulásának 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencián mondta ki a legegyértelműbben, hogy mit gondol a kisebbségekről:

„Különös trend, hogy újabban a kisebbségek problémái kerülnek előtérbe az államalkotó szlovák nemzet rovására. Mintha Szlovákiában nem is élnének szlovák nők és szlovák férfiak.” Fico akkor úgy fogalmazott, ideje véget vetni a kisebbségekkel való zsarolásnak.

„Bármennyire tiszteljük is a kisebbségeket, a független Szlovákiát elsősorban nem nekik hoztuk létre, hanem az államalkotó szlovák nemzetnek. […] Kezd divattá válni, hogy Szlovákiában a kisebbségek csak követelőznek, az állammal szemben viszont mintha semmilyen kötelességük nem lenne.”

Kettős állampolgárság

Amikor 2010 tavaszán az Orbán-kormány benyújtotta a Magyar Országgyűlés elé a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, a szlovák kormány azonnal reagált. Robert Fico bejelentette, hogy Szlovákiának egy ellentörvényt kell elfogadnia, amelynek értelmében az, aki más ország állampolgára lesz, elveszíti a szlovák állampolgárságát.

Fico szerint erre azért volt szükség, mert a kettős állampolgárság a magyar identitást erősítené a szlovákiai magyarokban. „A házukra magyar zászlót tűznének ki, a magyar himnuszt énekelnék, és sokkal inkább Magyarország, mint Szlovákia polgáraiként viselkednének” – mondta akkor a szlovák közszolgálati televízióban.

Bírálta azt is, hogy Budapest ezt a témát nem akarta kétoldalú szerződéssel tisztázni, hanem egyedül döntött. „Azt hiszik, birkák vagyunk, akik hagyják magukat levágatni, és amikor a vágóhídra mennek, még a farkukat is csóválják. Szlovákiának védekeznie kell az ilyesmi ellen.”

Ennél is tovább ment, amikor az osztrák Kurier napilapnak azt nyilatkozta, a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény buta és veszélyes kezdeményezés, „időzített bomba” és óriási biztonsági kockázat a régió és egész Európa számára.

A kettős állampolgárság megtiltásáról szóló törvényt végül a szlovák parlament rendkívüli ülésen fogadta el 2010. május 26-án – ugyanazon a napon, amikor a magyar országgyűlés szavazott a törvényjavaslatról. Azóta több mint négyezren veszítették el a szlovák állampolgárságukat.

A Kuciak-ügy

2018. február 22-én Nagymácsédon meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát (a Kuciak-ügy részletes kronológiáját lapunk előző számában közöltük). Az országos rendőrfőkapitány, a Fico bizalmi emberének számító Tibor Gašpar eleinte még arról beszélt, kábítószerügylet lehetett a gyilkosság hátterében.

Amikor Szlovákia-szerte utcai tüntetések kezdődtek, és százezrek követelték egyre hangosabban a kormány lemondását, Fico azt kezdte hangoztatni, hogy egyesek politikai célokra használják fel az ügyet. Korábban is gyakran pozicionálta magát mártírszerepbe, s ahogy a Malina Hedvig-ügyben, úgy a Kuciak-gyilkosság után is az volt a véleménye, az egész ügyet csak arra használják, hogy őt és kormányát támadják.

„Néhány órával a gyilkosság után már itt tolongtak a külföldi tanácsadók, Soros szervezeteivel az élen” – állította utóbb. A gyilkosság második évfordulóján pedig arról beszélt a parlamentben, „ha nem lett volna a gyilkosság, és nem éltek volna vissza vele mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren, akkor ma kormányfőként állnék itt, harmincszázalékos támogatottsággal”.

Néhány napja már a nyomozás eddigi eredményeit is megkérdőjelezte, május végi sajtótájékoztatóján azt mondta, a rendőrség egyáltalán nem foglalkozott olyan verzióval, amelynél a hatóságokkal azóta együttműködő adócsalókhoz vezetnek a szálak, ehelyett a rendőrök csak azon fáradoztak, hogy Marián Kočnerre fogják az egészet, és összekössék őt a Smerrel.”

Fico soha nem mondja ki Ján Kuciak és Martina Kušnírová nevét, mindig csak úgy beszél róluk, hogy „az újságíró és a párja”. Kuciak kollégáit sem tartja sokra, sajtótájékoztatóin rendszeresen kioktatja a kérdezőket, s az újságírókat nevezte már idiótáknak, bűnözőknek, prostituáltaknak, vécépókoknak, buta tyúkoknak és disznóknak is.

Éljen a Vörös Hadsereg?

A Smer-SD idén Pozsonyban, a Slavínon tartott tömegrendezvényt május 8-án, Robert Fico pedig így kezdte ünnepi beszédét: „Kedves szlovákok, tisztelt polgártársak! Ha nem ébresztettük föl a pozsonyi kávéházat katyusával, akkor most kiáltsuk együtt: Dicsőség a Vörös Hadseregnek! Dicsőség a Vörös Hadseregnek! Dicsőség a Vörös Hadseregnek!”

Miközben a tömeget vezényelte, a háttérben szlovák trikolóros és sarló-kalapácsos szovjet zászlók lobogtak. (Egyes országokban – így Magyarországon is – a kommunista Szovjetunió szimbólumának számító sarló-kalapács használatát a törvény tiltja, mert éppolyan önkényuralmi jelkép, mint a náci Németországot idéző horogkereszt, mindkét totalitárius állam ugyanis ártatlanok millióit gyilkoltatta meg.)

Ünnepi beszédében Fico a szlovák nemzeti önérzet fontosságát hangsúlyozta, dicsérte az egykori szovjet hadsereget, üvöltve szidta Zuzana Čaputová köztársasági elnököt, s a bolsevik szimbólumok jelenlétével messzemenően egyetértett: „Ma közösen lengetjük a szlovák zászlókat, és nem zavar bennünket a sarló-kalapácsos vörös lobogó sem!”

A kommunista emlékezetpolitika szerint a Vörös Hadsereg a szabadságot hozta el, ezért a szovjet katonákra felszabadítókként kellett tekinteni, dicső tetteiket kötelezően ünnepelve, tiszteletükre szobrokat és emlékműveket emelve – ez a narratíva sokáig igyekezett elhallgatni azt, hogy ugyanezek a szovjet katonák Csehszlovákiában és Magyarországon is kegyetlenkedtek a civilekkel, terrorizálták a lakosságot, és megerőszakolták a nőket. A Vörös Hadsereg katonái által elkövetett nemi erőszaknak csak Magyarországon több mint százezer nő esett áldozatul.

A szelektív történelmi tudattal rendelkező Robert Ficót ez láthatóan nem zavarta, beszéde végén ugyanis úgy búcsúzott el a tömegtől: „Örök dicsőség a Vörös Hadseregnek! Éljen a Szlovák Köztársaság!”

*

Vrabec Mária, Gazdag József

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. június 6-i számában jelent meg.