A Tejútrendszer négy csillaga körül kering a négy exobolygó, méretük a Földé és a Neptunusz közé esik, és közelebb keringenek csillagukhoz, mint a Merkúr a Naphoz.

Az exobolygók első nyomait még a NASA Tess küldetése fedezte fel, azonban a Tess műhold 27 naponta változtatja látómezejét, hogy minél gyorsabban letapogassa az égbolt minél nagyobb részét. „Ez megakadályozza, hogy a Tess hosszabb pályán keringő bolygókat találjon” – magyarázta Hugh Osborn, a berni egyetem munkatársa.

Mindazonáltal a műhold képes volt megfigyelni a bolygók átvonulását a csillagaik előtt. Az átvonulás egy csillagászati jelenség, amikor egy égitest egy másik előtt halad el, kitakarva a fény egy részét. Amikor a Tess két évvel később ugyanazt a területet pásztázta, ismét hasonló átvonulásokat figyelt meg ugyanazon csillagok előtt. Az eredmények ellenére nem lehetett minden kétséget kizáróan bebizonyítani az exobolygók létét, mert még hiányoztak kulcsfontosságú információk.

Ekkor jött a képbe a Cheops űrteleszkóp. A tudósok kiszámították az exobolygók vélhető keringési idejét, és az űrteleszkópot a Tess által már megfigyelt csillagokra irányították a várható átvonulás időpontjában. A Cheopsnak többszöri próbálkozás után sikerült lencsevégre kapnia a bolygókat, megerősítve létezésüket.

A négy frissen igazolt exobolygó fényes csillagok körül kering, így tökéletes jelöltek arra, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) James Webb űrteleszkópja vagy az ESA Ariel-missziója megvizsgálja őket. Spektroszkópjaikkal felfedezhetik, mit tartalmaz a légkörül, és megállapíthatják, milyen a külső rétegeik összetétele – írta az ESA.