Hogy „happy end”, azt talán még korai volna állítani, meg nem is biztos, hogy ez a jó kifejezés egy ilyen esetben. Újságírói csoportunk mindenesetre izgatottan várja, mikor látja meg Erika alakját az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika folyosójának végén. A jelenlevő kollégák közül sokan és sokszor foglalkoztunk a balesetével és kórházi kezelésével az azóta eltelt időben. Akár még ismeretlenül is szinte közeli ismerősünknek, barátunknak érezzük őt. Végre meglátjuk az ápolót, az operatőrök, fotósok azonnal készenlétbe helyezik magukat – majd lassan (nagyon lassan) mankók segítségével Erika is felbukkan a folyosó végén. Elhalad egy tolószék mellett, amibe az ápoló szerint nem volt hajlandó beleülni. Ez jó jel. Nemcsak a fizikai állapota, hanem Erika habitusa miatt is. Aki évi 20 ezer kilométer fölött kerékpározik, másmilyen nem is lehet.

Homályos körülmények

Hogy mi történt pontosan március 31-én estefelé Bajcs és Perbete között, talán sosem fogjuk megtudni. A rendőrségi nyomozás még most is zajlik, s még mindig nem találják azt a sofőrt, aki furgonjával elütötte a 36 éves Erikát, majd cserben hagyva őt továbbhajtott. Az ütközés után gyakorlatilag a teljes éjszakát eszméletlenül, a földön fekve töltötte, s csak reggel leltek rá. Gyakorlatilag csodával határos módon élte túl az esetet. Sokáig nem lehetett tudni, hogy milyen útvonalon közlekedett az érsekújvári bringás, ill. ő maga sem emlékezett rá, de aztán lassan visszajöttek az emlékei. Most a sajtónak elmondta, hogy Érsekújvárról indult Andódra, majd Kamocsa, Szímő, Naszvad, Ímely és Ógyalla érintésével Perbete felé vette az irányt. A község végén aztán Bajcs irányába fordult, ahol aztán hátulról – vagyis Perbete irányából – elcsapta a gépjármű. A következő emléke már arról szól, hogy a kórházban valaki föléje áll, s azt mondja neki: elütötték, de minden rendben lesz. Ezt követően még négy-öt napot töltött mesterséges altatásban.

Csak pozitívan!

Erika fizikumán láthatóan otthagyta a nyomát a súlyos baleset, ill. a két és fél hónapnyi kórházi kezelés. Ugyanakkor már abból, ahogy a folyosón felénk közeledik, világos, hogy a lelkében minden rendben lehet. Ez aztán bizonyossággá válik, miután leül az egyik ágyra, a stábok pedig körülveszik.

„Csaknem minden nap jártam kerékpározni munka után, ugyanis ülőmunkát végzek, így ez egyfajta mentális »méregtelenítés« is volt” – szögezi le mindjárt az elején, miért lényeges számára ez a mozgásforma. Az eddigi gyógyulási folyamat nem volt számára egyszerű. Noha kezdetektől fogva bízott a felépülésben, többször adódtak fizikai szövődmények. Mivel egy egész éjszakát töltött el az árokban fekve, a veseműködése is károsodott, de csak ideiglenesen.

Nagyon nagyra értékeli a barátai és az ismeretlen kerékpárosok lelki támogatását is, akik többek között egy április bringás felvonulással jelezték, mellette állnak. Az újságírói kérdések aztán elkezdik firtatni a sofőr tettét és kilétét is…

„Örülök annak, hogy egyáltalán nem éreztem semmiféle gyűlöletet vagy valamiféle »bosszú« szükségét, mert ezzel semmit sem oldottam volna meg. Történt ami történt”

– állítja, de azt azért sajnálja, hogy a gépjármű vezetőjének később nem szólalt meg a lelkiismerete, s nem jelentkezett saját magától. Természetesen van üzenete a bringások számára is:

„Nem tudunk elmenekülni az autók elől, de nem is ülhetünk fel a kerékpárra minden nap azzal a gondolattal, hogy elütnek bennünket. Van erre esély, de hadd élvezzem az életet, amennyire lehet”.

„Már nagyon várom, hogy újra felüljek a kerékpáromra” – mondja, amelyből egyfelől kiderül, hogy az eset nem törte meg a hobbija iránti szeretetet. Hozzáteszi még azt is, minden nap találkozott azzal, hogy a sofőrök nem tartják be az oldaltávolságot, amikor a kerékpárosokat kerülik el az úton. Ő maga mindig próbált óvatos lenni, de sok útfelület egyszerűen túl szűk ahhoz, hogy a bringás kellően távolra kerüljön a forgalomtól.

A cserbenhagyás ára

Erika 53 napot volt az intenzív terápiás osztályon, majd egy hetet töltött el a baleseti sebészeten, most pedig a rehabilitációs osztályon kezelik. A héten várhatóan elhagyja az érsekújvári kórházat, azonban vár még rá egy kezelés a kovácsfalvi Nemzeti Rehabilitációs Központban.

Štefan Krbila az intenzív terápiás osztály főorvosa a sajtónak elmondta, arci, mellkasi, hasüregen belüli és medencei sérüléseket is el kellett látniuk. Ez azt is jelenti, fokozatos gyógyítással tették lehetővé Erika egyes szerveinek, hogy újra önmaguktól működhessenek.

„Már maga az ütközés is nagyon komoly volt, aminek következtében több szerv megsérült. Mivel közvetlenül a helyszínen bizonyos órán keresztül nem kapott elsősegélyt, így ráadásul kihűlve érkezett hozzánk. Az ún. Crush-szindrómát szenvedte el, amelynek következtében veseelégtelenség lépett fel, emiatt pedig szükség volt a dialízis alkalmazására”

– fejtette ki Karol Hajnovič, az osztály aneszteziológusa, aki egyben első kézből tanúsíthatja, hogy Erika a kórházi ápolás során mindvégig megőrizte a bámulatos optimizmusát onnantól kezdve, hogy felébresztették a mesterséges altatásból.