Search by category:
Egyéb kategória

Azért mentek templomba, hogy megvallják szerelmüket – meggondolták magukat, inkább ellopták a perselyt

Azért mentek templomba, hogy megvallják szerelmüket – meggondolták magukat, inkább ellopták a perselyt

Mészáros Richárd

2023. 06. 14., sze – 11:07

A falról leszakított, felfeszített perselyben 15 eurót találtak.

A rendőrségnek hét órán belül sikerült kézre keríteniük a tetteseket, akik lefeszítették az apponyi (Oponice) templom perselyét. A gyanúsítottak, egy férfi és egy nő beismerte tettét, azt állították, hogy azért mentek a templomba, hogy megvallják szerelmüket, és hogy szerencsét kérjenek Istentől. A templomba a főbejáraton keresztül jutottak be, miután a többi ajtó már zárva volt. Az előtérben lévő perselyt ezt követően kiszakították a falból, majd a temetőbe mentek, hogy ott felfeszítsék azt. A perselyben 15 eurót találtak, majd az üres fémdobozt a közeli szemetesbe hajították.

A lopást alkoholos befolyásoltság alatt követték el, mindkettőjük szervezetében 0,79 mg/l alkoholt mértek.

A 44 éves férfi és 21 éves nő ellen lopás miatt indult eljárás. Az ítéletet börtönben várják.

Read More

Post Comment