Search by category:
Egyéb kategória

A státusztörvény ellen tüntettek Magyarországon

A státusztörvény ellen tüntettek Magyarországon

Mészáros Richárd

2023. 06. 16., p – 23:00

Miközben a parlament az új pedagóguséletpálya-modellt tárgyalta az Országházban, a Kossuth téren pedagógusok, diákok és civilek követelték a törvénytervezet visszavonását péntek este.

A pedagógus- és diákszervezetek, szakszervezetek képviselői szerint a törvénytervezet – elfogadása esetén – évtizedekre visszaveti az oktatási rendszert és ellehetetleníti az ország jövőjét.

A Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront szervezésében tartott demonstráció szónokai szerint a „státusztörvény” súlyosan csorbítja a pedagógusok és a diákok jogait, visszafordíthatatlan károkat okoz. Azt is kifogásolták, hogy a pedagógusokat nem kérdezték meg a törvénytervezet megfogalmazásakor. Közölték, hazudtak a kormánypárti képviselők amikor azt állították, hogy valódi egyeztetések folytak a törvénytervezetről.

Ezt követően az ellenzéki parlamenti pártok képviselői kaptak szót.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt mondta, hogy miközben őket vádolták hazugsággal a kormánypárti képviselők, a parlamenti vitában a Fidesz és a KDNP képviselői hazudtak.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője úgy fogalmazott, hogy „egy könnygázban és félelemben fürdő” nemzetet lát, amely tovább már nem hátrálhat. Feltette a kérdést, milyen miniszterelnök az, aki Brüsszelre mutogat, amikor a pedagógusok béremelését kellene végrehajtania.

Ander Balázs, a Jobbik – Konzervatívok képviselője Orbán Viktor egy korábbi kijelentését idézte, miszerint Magyarország versenyképességének aranyfedezete fiataljaink tudásában rejlik. Úgy vélte, a hatalom módszeresen leépíti ezt az aranyfedezetet és bérrabszolgává teszi a fiatalokat.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese felhívta a figyelmet arra: mára lelepleződött az a hazugság, hogy a pedagógusok béremelését Brüsszelnek kellene finanszíroznia és az is, hogy a „státusztörvény” több szabadságot ad az oktatásnak.

Szabó Tímea, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy a mai nap a szégyen és gyávaság napja, hiszen a Parlamentet a látogatók és a vendégek előtt hermetikusan lezárva tárgyalják az „bosszútörvényt”.

Dukán András Ferenc matematikatanár a Momentum képviseletében azt mondta: „a kordon mögé bújt hatalomnak” nem fáj tönkre tennie diákjainkat, a pedagógusokat és az ország jövőjét.

A rendezvény befejezése után a tüntetők egy része a Kossuth téren maradt virrasztani.

Read More

Post Comment