Search by category:
Egyéb kategória

Szóvivő: a cseh államfő nem az oroszok internálására vagy üldözésére szólított fel

Szóvivő: a cseh államfő nem az oroszok internálására vagy üldözésére szólított fel

Mészáros Richárd

2023. 06. 16., p – 19:41

Markéta Řeháková, a cseh államfő szóvivője pénteken cáfolta, hogy Petr Pavel egy csütörtöki rádióinterjúban a Nyugaton élő oroszok internálására és üldözésére szólított volna fel.

„A köztársasági elnök a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió ukrán nyelvű adásában csütörtökön elhangzott interjújában csak arról beszélt, hogy a biztonsági szolgálatoknak az eddigieknél szigorúbban kellene ellenőrizniük a Nyugaton élő orosz állampolgárokat, mert országuk háborút indított Ukrajna ellen” – jelentette ki Markéta Řeháková.

Petr Pavel az interjúban azt mondta: „Amint több korábbi konfliktus esetében, úgy a most folyó ukrajnai háború miatt is az orosz állampolgárokkal szembeni biztonsági intézkedéseknek szigorúbbaknak kellene lenniük, mint rendes időkben, hiszen hazájuk agresszív háborút folytat”.

Ugyan „együttérző azokkal az oroszokkal, akik nehéz helyzetbe kerültek amiatt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, mert nem feltétlenül értenek egyet ezzel, de egyszerűen ez a háború ára” – jelentette ki. Hasonló helyzetnek nevezte a japán származásúak „megfigyelését” a második világháború idején az Egyesült Államokban.

Markéta Řeháková, akit a SZER/SZR utólag kért fel az államfő kijelentéseinek pontosítására, azt állította: Petr Pavel szerint a szigorúbb ellenőrzés nem minden Nyugaton élő oroszt érintene, hanem csak olyan embereket, akiknél „kockázati tényezők állnak fenn”.

Az Egyesült Államokban élő japánok második világháború alatti megfigyeléséről szóló megjegyzéssel a cseh elnök arra akart rámutatni, hogy „az ellenséges állampolgárok elleni korlátozó intézkedések nem jelentenek újdonságot, már a múltban is alkalmazták azokat, sőt keményebb formában”.

A cseh elnök nem állította, hogy most is ilyen intézkedésekre lenne szükség, és „semmi esetre sem gondolt internálásra vagy bármiféle üldözésre” – szögezte le a szóvivő.

Read More

Post Comment