Search by category:
Egyéb kategória

Magabiztos siker Litvánia ellen, csoportja élére állt a magyar válogatott (FOTÓK)

Magabiztos siker Litvánia ellen, csoportja élére állt a magyar válogatott (FOTÓK)

Lencsés Zoltán

2023. 06. 20., k – 22:21

A magyar labdarúgó-válogatott 2:0-ra legyőzte Litvániát a Puskás Arénában rendezett Eb-selejtezőn, és a G csoport élére állt.

Marco Rossi szövetségi kapitány tartotta a szavát, és több helyen is változtatott a magyar csapaton a montenegrói kezdőhöz képest: a védelemből kikerült Lang Ádám, a középpályáról Bolla Bendegúz, míg a csatárposztról Ádám Martin, helyettük pedig Botka Endre, Gazdag Dániel és Varga Barnabás kapta meg a lehetőséget a bizonyításra.

A litván együttes túlnyomórészt a hazai bajnokságban szereplő játékosokra épült. A keret legértékesebbje, a mindössze 19 éves, FC Torinóban szereplő Gineitis a kezdőben kapott helyet.

Nem egész hét percet kellett várni az első magyar helyzetre, Gazdag fejese (egy vendég védőnek köszönhetően) csak centikkel szállt mellé, majd az esetet követő szöglet után Szalai Attila is közel járt a gólhoz.

A folytatásban is kitartott a magyar válogatott lendülete, a 11. percben Gazdag ismét csak centikkel tévesztett célt, majd Varga Barnabás is jelentkezett egy lövéssel. Az NB I gólkirályának az első negyedóra végén már ziccere volt, de Kerkez visszatett labdáját csúnyán fölé lőtte.

Gyakorlatilag felborult a pálya az első húsz percben, a litvánok legfeljebb csak pár másodperces kirándulásokat tettek a hazai csapat térfelére. Az első félórában még Szoboszlai sistergős lövése volt feljegyezhető, a 32. percben viszont megtört a jég: Szalai Attila bal oldali beadása szerencsés körülmények között jutott el a túloldalon leselkedő Varga Barnabásig, aki második ziccerét már kihasználta, és megszerezte első gólját a válogatottban – 1:0.

Érdekesség, hogy a gól pillanatában már 16:0 volt a próbálkozások aránya a magyar válogatott javára, amihez nyomasztó labdabirtoklási fölény is társult.

Nem változott a játék képe a hazai gól után sem, viszont a 38. percben Szalainak elképesztően nagyot kellett mentenie a gólhelyzetbe kerülő Paulauskas elől.

A félidő vége felé is akadt magyar helyzet: Szoboszlai bődületes kapufát lőtt szabadrúgásból, a kipattanót pedig a magára hagyott Szalai fejelte fölé. A sípszó előtt Sallai is tesztelte Gertmonas kapust, így elmondható, hogy bár a litvánok egy elárvult pillanatban nagyon közel jártak a gólhoz, de összességében nagyon boldogok lehetettek, hogy nem három–négy kapott góllal zárták az első félidőt.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első véget ért: Gazdag Dániel már pár másodperc elteltével ziccerbe került, de Gertmonas rajta is kifogott. A folytatásban kevesebb volt a magyar helyzet, de a litvánoknak továbbra is kevés közük volt a mérkőzéshez.

A 63. percben Sallai közelről, bevetődve fejelt a litván kapu mellé – ekkor már Kleinheisler és Ádám is a pályán volt.

A kettős csere egyébként nem tett jót a magyar csapat játékának, érezhetően megszűnt a mérkőzés eleje óta tartó nyomás. A 80. perc környékén már a litvánoknak is volt egy erősebb fázisuk, igaz, helyzet nélkül.

Tulajdonképpen a leggyengébb szakaszban sikerült megszereznie a második gólját a magyar csapatnak: Sallai túl sok szabad területet kapott a tizenhatos előterében, és gyönyörű, védhetetlen lövést akasztott a jobb felsőbe – 2:0.

A litvánoknak semmilyen reakciójuk nem volt a második magyar gólra, Rossi csapata pedig a szerbek bulgáriai botlásának köszönhetően jobb gólkülönbséggel a selejtezőcsoport élére állt. 

Puskás Aréna, 58 269 néző

Gólszerzők: Varga B. (32.), Sallai (82.)

Játékvezető: António Nobre (portugál).

Sárga lap: Orbán, Szoboszlai, ill. Uzela, Tutyskinas, Jankauskas

MAGYARORSZÁG: Dibusz–Botka, Orbán, Szalai A.–Sallai (88. Baráth), Nagy Á., Styles (60. Kleinheisler), Kerkez (78. Ferenczi)–Gazdag (78. Lang), Szoboszlai–Varga B. (60. Ádám).

LITVÁNIA: Gertmonas–Leklatas, Kazukolovas, L. Klimavicius, Tutyskinas (63. Beneta)–Uzela, Gineitis–Eligius Jankauskas (85. Romanovskij), Sirgedas (46. Sirvys), Sesplaukis (79. Kucys)–Paulauskas.

Magyarország–Litvánia 2:0 (1:0)

Read More

Post Comment