Pedig sokan változatlanul a filmek és sorozatok világába menekülünk a mindennapi hajtás elől, bízva abban, hogy legalább ott nem ér majd minket csalódás. Amennyiben viszont az írók és producerek nem jutnak mielőbb megállapodásra, az könnyen belerondíthat a médiafogyasztási nyugalmunkba.

Mint minden történet, ez is két oldal harcáról szól. A kordon egyik oldalán ott áll a Writers Guild of America (WGA), egy tengerentúli szakszervezet, mely a film-, a televízió-, a rádió- és az online-média-írókat képviseli. A másik oldalon pedig az Alliance of Motion Picture and Television Producers (AMPTP), amely főként a producereket és a nagyobb hollywoodi stúdiókat gyűjti ernyő alá. A két szakszervezet háromévente összeül, hogy új szerződési feltételeket beszéljen meg az írók és a stúdiók között, az idei ülés pedig Damoklész kardjaként csüngött az egész szórakoztatóipar fölött.

Tekintve, hogy az írók évek óta küzdenek az elismerésért, a méltó anyagi kompenzációért, valamint azért, hogy a színészek és rendezők mellett ne legyenek másodrangú „álomgyári munkásként” kezelve, talán nem meglepő, hogy április közepén a WGA 98%-os egyetértéssel megszavazott egy írói sztrájkot, mely május 2-án el is indult. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a WGA munkatársai jelenleg nem végzik a munkájukat, írói és tanácsadói segítség nélkül hagyják a stúdiók legnagyobb projektjeit is, főhadiszállásaik területeit azonban annál több tüntető művésszel töltik meg.

A legtöbbünket talán inkább a 2007–2008-as sztrájk következményei érintették. Belegondoltatok például, hogy miért olyan rövid a Breaking Bad első évada? A sztrájkoló írók miatt. Vagy hogy miért készült ekkoriban annyi vállalhatatlan folytatás, mint amilyen például a A Quantum csendje című James Bond-film? Bizony. A sztrájk miatt ezek a projektek gyakran forgatókönyv nélkül készültek. Még a legendás vígjátéksorozat, a The Office is szünetelt egy ideig, Steve Carell ugyanis az írókkal való szolidaritás jegyében rendszeresen beteget jelentett „megduzzadt herékre” hivatkozva.

Mennyire komoly a helyzet?

Hogy mindez meddig fog tartani, arról jelenleg csak találgathatunk. A múltban ötször került sor nagyobb WGA-sztrájkra, a leghosszabb, az 1988-as pedig 153 napig tartott, és többek közt Batman háttértörténetére is hatással volt. Az anekdota szerint Sam Hamm, a Tim Burton-féle Batman írója napokkal a sztrájk előtt nyújtotta be a forgatókönyvet, további segítséget azonban nem nyújtott. Burtonnek viszont kapóra jött a sztrájk ahhoz, hogy beiktasson egy változtatást, amire Hamm a képregényekhez való hűség jegyében nem volt hajlandó; nevezetesen, hogy Jokert tegye Bruce Wayne szüleinek gyilkosává. Amit ez mindenképp bizonyít, hogy a sztrájk még a legnagyobb produkciók esetében is komoly tartalmi változásokhoz vezethet, tehát nem színjátékról, hanem a végtermékre valós hatást gyakorló jelenségről van szó.

Az írói kifogásokat összefoglalhatnánk annyiban, hogy „több fizetést akarnak”, ahogy azt tette számtalan magyar médiafelület is, a helyzet azonban nem ennyire egyszerű. A legnagyobb probléma az, hogy a streaming-csatornák szinte teljesen megváltoztatták a televíziózás hagyományait. A legtöbb évad például többé már nem 24, hanem 10 vagy akár annál is kevesebb epizódból áll, tehát a szó szoros értelmében véve kevesebb lett a munka. A WGA emellett az úgynevezett „residual pay” mértékét is növelné. Ez a kifejezés az olyan bevételt jelöli, melyet az írók egy-egy munkájuk ismételt sugárzásáért kapnak: például ha egy sorozatot századszorra adnak le a tévében, vagy ha Netflixről átkerül az HBO kínálatába, és így újból bevételt termel. Kifogásolandó továbbá az úgynevezett „miniszobák” jellege is. A nagy produkciók írói általában írószobákban dolgoznak, vagyis olyan csoportokban, ahol több író is hozzászólhat, ötletelhet egy forgatókönyvvel kapcsolatban. Ezek a szobák gyakran már azelőtt megalakulnak, hogy egy projekt egyáltalán zöld utat kapna a stúdiótól. Ekkor beszélünk miniszobákról, melyek írói gyakran alacsonyabb fizetést kapnak, amit a producerek azzal indokolnak, hogy még „nem egy hivatalos projekten” dolgoznak. Végezetül pedig a WGA aggasztónak tartja a mesterséges intelligencia megjelenését is, és úgy véli, a stúdióknak több védőkorlátot kéne felállítaniuk annak érdekében, hogy olyan programok, mint például a ChatGPT ne jelentsenek veszélyt az írók állására, és ne férhessenek hozzá szabadon az alkotásaikhoz. Ahogy azt egy felvonuló frappáns táblája megfogalmazta: A ChatGPT-nek nincs gyerekkori traumája. A stúdiók ezzel kapcsolatban egyelőre csak annyit ígértek, hogy tanulmányozni fogják a jelenséget, de nem utasították el a használatát.

Hogy érint ez engem?

A helyzet és az írói kifogások tehát adottak, a stúdiók pedig egyelőre nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy újragondolják az álláspontjukat bármelyik kérdésben. Egy ideig tehát a sztrájk a nyakunkon marad. Mire számíthatunk mi, fogyasztók?

Először is fontos hangsúlyozni, hogy az amerikai írókról van szó, azon belül is a film- és sorozatírókról. Az irodalmat az esemény közvetlenül nem fogja befolyásolni, és az Egyesült Államokon kívüli filmírók nagy részét (például a magyarokat) sem érinti a sztrájk. Fogyasztóként a legkevésbé a mozifilmeket kell siratni, legalábbis egyelőre. A nagy filmprodukciók többnyire több évig készülnek, a közeljövőben megjelenő mozik többsége pedig mostanra már elkészült, vagy pedig a produkció olyan fázisában tart, ahol az írói segítség már nem szükséges. Kivételek persze vannak, a Marvel például ideiglenesen felfüggesztette a Penge újrafeldolgozásának munkálatait. Legnagyobb veszélyben tévés fronton is a napról napra írt műsorok vannak, különösen az éjszakai talk show-k. Ezek legtöbbje jelenleg is szünetel, mint például Jimmy Fallon, Stephen Colbert és Jimmy Kimmel műsorai. Szintén törhetik a fejüket a szappanopera-forgalmazók, ezek a sorozatok ugyanis legfeljebb egy hónap alatt felemésztik a tartalék forgatókönyveiket.

A nagy költségvetésű sorozatok esetében kétféle változásra számíthatunk. Sokat közülük el fognak napolni, így megtörténhet, hogy a sorozatrajongók egy év múlva uborkaszezon közepén találják majd magukat. Többek közt a Stranger Things alkotói is kijelentették, hogy nem folytatják az ötödik évad forgatását egészen addig, amíg a stúdiók nem jutnak megállapodásra az írókkal. Vannak azonban produkciók, melyek a jelenlegi helyzetben is tovább forognak, írók és írószobák nélkül. Ez sajnos még szerzői művek esetében is problémát jelenthet. Az Euphoria című HBO-sorozat esetében például gyakori kritika, hogy az alkotó Sam Levinson elborult ötleteit néha rövidebb pórázon kéne tartani, így kérdéses, milyen harmadik szezonra számíthatunk, ha az a póráz még az eddiginél is hosszabb lesz. Szintén zavartalanul forog A sárkányok háza, valamint az Amazon Gyűrűk Ura-sorozatának második évada, viszont mindkét produkció végleges forgatókönyvekkel dolgozik. Kissé aggasztóbb helyzetben van az Andor című Star Wars-sorozat, melynek második szezonjától nem csupán írói szinten, hanem teljes mértékben elhatárolódott az alkotó, Tony Gilroy.

De mit ártottam én nekik?

Fogyasztóként könnyű csalódottságot vagy haragot érezni az írók felé, hiszen potenciálisan a legnagyobb kedvenceink látják majd kárát a sztrájknak. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy jó okkal vonulnak az utcára (jobban mondva a stúdióparkolókba), melyekről a művészvilág legnagyobb nevei is tudomást vesznek. A WGA-val való szolidaritását jelezte már többek között Neil Gaiman közkedvelt fantasyíró, valamint a Mamma Mia! Oscar-jelölt sztárja, Amanda Seyfried is. Még Jimmy Fallon is, akinek a talk show-ja jelenleg is szünetel a sztrájk miatt, azt nyilatkozta, hogy teljes mértékben támogatja az írókat, hiszen nélkülük az ő műsora is értékelhetetlen lenne. A napokban szintén nagy közösségimédia-visszhangot kapott Colin Farrell színész, aki, miután sorozatának forgatása szünetelni kényszerült egy WGA-felvonulás miatt, az írók oldalán csatlakozott hozzá. A filmkészítőknél jobban senki nem értheti, mennyire nélkülözhetetlen az írók szerepe, hiszen ahogyan azt minden idők egyik legelismertebb rendezője, Alfred Hitchcock is mondta: „Egy jó filmhez három dolog kell: forgatókönyv, forgatókönyv és forgatókönyv.”

Emlékszem egy esetre, amikor egy gimnáziumi szlovákórán filmet néztünk. A tanár egy ponton megállította, és felhívta a figyelmünket egy szerinte fantasztikus történeti húzásra, amit „a rendező fontosnak látott beiktatni”. Nézőként gyakran megfeledkezünk arról, hogy kedvenc rendezőink és színészeink is tervrajzokból dolgoznak; az írók gyakran már azelőtt borítékolják egy-egy történet sikerét, hogy a rendező egyáltalán megismerkedne vele. Legkedvencebb pillanataink olykor nem a forgatás helyszínén, hanem évekkel korábban, egy sötét szoba világító képernyőjén fogannak meg olyan emberek fejében, akikről sosem hallunk. Persze, úgy tűnhet, hogy vannak ennél nagyobb problémáink is, viszont mindannyiunk érdeke, hogy ne maradjanak Hollywood cserepadján azok, akik életünk meghatározó történeteit írják. Valószínűleg egyikünk sem akar olyan jövőt, ahol Alexa „fejéből” származik majd minden gondolat, amivel egy keményen átdolgozott hét után, a moziterem sötétjében ajándékozzuk meg magunkat és a gyerekeinket.