Search by category:
Egyéb kategória

A francia elnök a szülők felelősségét hangsúlyozta az elővárosi zavargásokban

A francia elnök a szülők felelősségét hangsúlyozta az elővárosi zavargásokban

Mészáros Richárd

2023. 06. 30., p – 15:21

Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.

„A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. A polgármestereket és a családapákat felelősségre szólítom fel. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket” – fogalmazott az államfő, aki szerint az internetes közösségi oldalak „meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben”.

Emmanuel Macron szerint az éjszakai erőszakos gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalakon szervezik, s a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában. „Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek” – tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.

Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év.

Read More

Post Comment