Search by category:
Egyéb kategória

Fico Hamran leváltását követeli

Fico Hamran leváltását követeli

Mészáros Richárd

2023. 07. 20., cs – 18:31

A Smer parlamenti határozattal akarja arra kötelezni Ódor Lajos kormányfőt, akit a belügyminisztérium vezetésével bíztak meg, hogy váltsa le Hamran István országos rendőrfőkapitányt – jelezte Robert Fico, a párt elnöke.

A rendkívüli ülés összehívásához már előkészítették a szükséges aláírásokat. Fico kijelentette: Zuzana Čaputová államfő azzal, hogy visszahívta Ivan Šimko belügyminiszter megbízatását, átadta Hamrannak a belügyminisztérium irányítását. Szerinte így akarják befejezni az ellenzék elleni piszkos munkát, és befolyásolni a választásokat.

„Hamran a belügyminiszter. Erről Čaputová döntött. Hamran egyértelműen Matovič embere” – jelentette ki Fico. Azzal érvel, hogy a törvényt is célirányosan módosították, hogy Hamran lehessen az országos rendőrfőkapitány. Fico azt állítja, hogy az államfő is piszkos játékot játszik. A Progresszív Szlovákiát segíti.

Hangsúlyozta: arra, hogy nincs kormányunk, káosz uralkodik, és hogy a politikai küzdelemben visszaélnek a hatalommal és a büntetőjoggal, a parlamentnek kell reagálnia. Fico már egyeztetett Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnökkel, aki biztosította őt, hogy ha 16:00 óráig beadják az indítványt, a rendkívüli ülést rögtön az önkormányzatokról szóló tárgyalás után összehívja, amely péntek reggel fog kezdődni.

Hozzátette: a Smer már előkészítette a parlamenti határozatot. Hamran leváltásán kívül a párt azt követeli a kormányfőtől, hogy azonnal indítványozza a kormánynál Peter Juhás, a belügyi tárca belső ellenőrzési osztálya igazgatójának leváltását. Fico megjegyezte: ha Ódor Čaputová, Lipšic és Igor Matovič utasítására Šimko menesztése mellett döntött, a helyzet megnyugtatása érdekében Hamrannak és Juhásnak is távoznia kellene.

Megismételte: a rendőrségen belül egy csoport befolyásolja az egyes ügyek kivizsgálását. Szerinte az ellenzék elleni küzdelem van emögött. Állítása szerint a választások manipulálását az is bizonyítja, hogy Hamran már jelezte: eljárást indítanak az egyik parlamenti képviselő ellen. Fico elmondta: a Smer információi szerint Martin Borguľáról van szó a Sme rodinából.

Read More

Post Comment