Search by category:
Egyéb kategória

Már működik Komárom faiskolája

Már működik Komárom faiskolája

Vataščin Péter

2023. 07. 20., cs – 16:36

Komárom |

A város következetesebben szeretné végezni a területén található csaknem 30 ezer fa és bokor gondozását. Őszre faosztási akciót készítenek elő a lakosság részére.

Egyelőre 200 öntözőrendszerrel ellátott fa és cserje nevelkedik Örsújfalun, egy korábban kihasználatlan önkormányzati területen. A földlabdás-cserepes ültetésnek köszönhetően könnyen, az év nagy részében kiültethetőek a kiszemelt helyekre. Keszegh Béla (független) polgármester az Új Szónak elmondta, eddig összesen 8000 eurót költöttek el a faiskolára, amelyből több mint 2000 eurót tett ki a Szlovák Gázművek alapítványának támogatása, a fennmaradó részt pedig a város saját forrásból állta.

A faiskola egyik legfőbb alapelve, hogy segítségével következetesebbé váljon a zöldterületek menedzselése. „Sok helyen kell frissíteni azokat a fákat, amelyek kiöregedtek, az újakat pedig következetesen kell kiültetni. A játszóterek környékén bővíteni kell a meglevők számát, hogy árnyékot adjanak. Sajnos az is számít, hogy egyes fafajták egyre rosszabbul viselik a nagy nyári meleget, helyettük olyan egyedeket kell ültetni, amelyek jobban bírják a forróságot” – sorolja Keszegh a szempontokat, kiemelvén azt is, hogy az allergiát kiváltó fafajtákat természetesen mellőzni fogják. Fontos elv volt továbbá, hogy a faiskola révén sokkal kevésbé kell majd a város zsebébe nyúlni, ha fásítani kell. A polgármester szerint ha úgymond „kész fát” vesznek, az jóval drágább, mintha a város maga nevelné a csemetéket – arról nem is beszélve, hogy folyamatosan szeretnének bevonni szponzorokkal is. Ez azt is jelenti, hogy saját költségvetésből az eddigiekhez képest jelentősen több egyedet – az éves cél szerint 3-400-at – tudnak majd elültetni.

Ebben a pillanatban mintegy 15600 fát és 13550 bokrot tart nyilván a saját területén Komárom, ami azt is jelenti, hogy a karbantartásukhoz meg kell erősíteni a műszaki feltételeket. Pályáznak majd például egy olyan gépre, amely a gyökérzet alá képes nyúlni, majd azzal együtt emeli ki a teljes fát. Előkészületben van egy nagyobb volumenű Interreg-pályázat is, amellyel további fásítást segítenék elő, beleértve többek között a ki- és átültetést, magaslati metszést, ágdarálást és a komposztálást. „A gazdaságilag nehezebb években az önkormányzatok el szokták hanyagolni a fákról való gondoskodást, gondolván, hogy ha nem metszük őket, akkor majd valahogy ellesznek. Ez nem egy jó dolog. Mi pont ezért szeretnénk teljes mértékben gondoskodni az egész folyamatról, ami a fákat érinti” – teszi hozzá Keszegh.

Végül pedig ősszel kilátásban van egy nagyobb komáromi faültetési akció, amelynek segítségével dísz- és gyümölcsfákhoz is hozzájuthatnak a lakosok.Bárhol is van az a fa Komárom területén, a levegőt ugyanúgy tisztítani fogja – szögezi le a polgármester, aki szerint csak egy kitétele lesz az önkormányzatnak a gyümölcsfák esetében, mégpedig az, hogy azok terméséből mindenki kínálja meg a szomszédját is.

Read More

Post Comment