Mindegy, már leírtam. A szervezők rendkívül büszkék arra, hogy hirtelen megugrott az Ausztráliából és Új-Zélandról érkező szigetelők száma. Ez valószínűleg annak a két ausztrál újságírónak (is) köszönhető, akikkel tavaly akadtam össze. Először jártak a fesztiválon, és teljesen oda voltak tőle. Idén, a csütörtöki első napon még nem láttam őket, de biztos itt nyüzsögnek valahol.

Új-zélandi fiatalokkal viszont találkoztam – nem volt nehéz, mert New Zealand feliratú zászlót lengettek Sam Fender koncertjén a Nagyszínpad előtt. Máris megvolt a közös nevező: hozzám hasonlóan ők is imádják ezt a brit dalszerző-énekest, akinek nemcsak azért sikerült kiemelkednie az indie-rock titánok ifjabb generációjából, mert remek számokat ír és jó hangja van, hanem mert a hangszerelései is lenyűgözően kreatívak. A koncert egyben gitárbemutató is volt, természetesen a „róla elnevezett” márkát is előszeretettel használja, de az én kedvencem a nyolc-tíz felvonultatott hangszer közül egy gyönyörű fehér Gretch volt, amely egyszerre produkál folkos, bluesos és rockos hangzást. Sam Fender azzal a zenekarral érkezett, amelyet odahaza, Newcastleben verbuvált anno (pár éve) a legjobb haverjaiból, vagyis a világhír ellenére sem változtatott a győztes csapaton.

De nem is róla akartam áradozni (elnézést!), hanem a messziről jött szigetelőket bemutatni. Az ausztrálok, új-zélandiak, brazilok, indiaiak nem kifejezetten erre a hat napra érkeznek a világ túloldalára, hanem általában az egész nyarat Európában töltik, több fesztivált végiglátogatva. Új ismerőseim, Sarah és Charlie például már a negyedik helyen buliznak, mert itt láthatják azokat a kedvenceiket, akik még nem jártak náluk. Megszállott zenerajongók, természetesen mindent az interneten bonyolítottak, a szálláson és hetijegyen át a BKK-bérletig. Egy techmultinál dolgoznak, úgyhogy anyagi gondjaik nincsenek, de azért nem szórják esztelenül a pénzt. És persze örülnek, hogy országuk első számú popdívája, Lorde is fellép idén a Szigeten. Amikor megemlítettem, hogy nagyon tetszik a szintén új-zélandi Crowded House legutóbbi lemeze, írtam is róla egy szlovákiai magyar napilapban, Sarah a nyakamba borult – szóval igazi lokálpatriótákról van szó.

A külföldiek többsége Budapestre is kíváncsi, napközben a várost járják, ahol szigetes karszalaggal sok helyre (múzeumokba, fürdőkbe) kedvezményesen léphetnek be, azaz a magyar főváros is hasznot húz a fesztiválból, sőt, idegenforgalmi szempontól mára ez lett a legfontosabb hat nap Budapesten. A Szigeten maradók sem unatkoznak a négy óra tájban kezdődő koncertek előtt, sok minden zajlik idebent is. Mozgásszínházak, cirkuszi produkciók, különböző workshopok és előadások, jóga, meditáció, tánc- és hangszeres tanfolyamok, rajzszakkör, zsonglőrködés, divattanácsadás, környezetvédelmi gyorstalpaló, sportzóna – ez utóbbi például egészen pazar idén. Minden sportághoz ingyen kölcsönözhetőek ütők, labdák, és naponta rendeznek bajnokságokat röplabdában, pingpongban, tollaslabdában, fociban stb. Aki a nyugodtabb, sörrel a kézben abszolválható sportokat kedveli, az a csócsóasztaloknál vagy dartsban is megmérkőzhet a többiekkel (a Budapest Darts Szövetség országos- és világbajnokaitól tanulhatnak kunsztokat). De lehet ismerkedni a Rubik-kocka rejtélyeivel a GameLandHub mestereinek segítségével, pókerezni profikkal, digitális játékokat játszani, vagy akár sakkozni is nagymesterekkel.

Új felfedezés volt számomra az első nap délutánján a Think For Tomorrow programhelyszín (itt már mindennek angol neve van), a Milestone Intézet és a Future Hungary szervezésében, amelynek fókuszában a migráció, a lelki egészség, az elszakadás, a beilleszkedés és a sokszínűség áll. Beszélgetések, workshopok, vezetett játékok várják az érdeklődőket, nagyon ügyesen és látványosan prezentálva. Én például egy olyan kvízbe csöppentem bele, ahol tippelni lehetett, hogy a két kivetített kép közül melyik készült a mesterséges intelligencia segítségével, és melyiket csinálta egy hús-vér képzőművész. A többséget – velem együtt – sikerült beugratni, vagyis nem minden igazi, ami annak látszik, és ezzel a problematikával bizony a kortárs alkotóknak is szembe kell nézniük.

A tavalyi, pandémia utáni lábadozáshoz képest sokkal látványosabb lett a Sziget, sok a kreatív szépészeti újítás, már-már visszatértek a rendes kerékvágásba e téren. Nyilván jól hangzik, de tulajdonképpen semmit sem mond az a hivatalos adat, hogy 60 kilométernyi fényfüzér, 8000 db dekor izzó és 40 óriáslámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást. Mindezt látni kell – és ebben szerintem tényleg kenterbe veri a Sziget a többi európai fesztivált. Ráadásul sok esetben a találékonyság fontosabb kvalitás a ráfordított anyagiaknál, ami egyedivé teszi a kelet-európai látványtervezést.

A fesztivál egyébként nagyon komfortos: össze sem hasonlítható az 1994-es évivel, amelyen először sátoroztam – és aztán minden évben. Babzsákfotelek, ügyesen megtervezett ülőalkalmatosságok, relax- zónák mindenütt (kivéve persze a nagyszínpad környékét), telefonfeltöltő helyek, sminktükrök, vízöblítéses vécék a gusztustalan Toi-Toi bódék helyett, ivóvízpontok azoknak, akik nem akarnak ezer forintot költeni egy félliteres ásványvízre… Szóval Magyarország méltán lehet büszke erre a fesztiválra, amely egyébként hosszú évek óta nem kér támogatást a magyar kormánytól, mondván, hogy a szóba jöhető összeg amúgy is csak a költségvetésük 8 százalékát fedezné.

Azzal fejezem be, amivel kezdtem: nem tudom, meggyőztem-e önöket, hogy jöjjenek, de ha a Rammstein vagy a Depeche Mode nyári stadionkoncertjeire nyolcvan-kilencven ezer ember ki tudott fizetni 120 eurót, akkor (ennél sokkal kevesebbért) talán megér egy próbálkozást ez a fesztivál is.

Aki először érkezik a Szigetre, keressen engem bátran egy kis privát útbaigazításért.