Search by category:
Egyéb kategória

Litvánia növelte a fehérorosz határszakaszon állomásozó katonái számát

Litvánia növelte a fehérorosz határszakaszon állomásozó katonái számát

Mészáros Richárd

2023. 08. 11., p – 17:57

Litvánia megnövelte a Fehéroroszországgal közös, 680 kilométeres határát védő erőinek számát a több ezer orosz Wagner-zsoldos fehéroroszországi jelenléte miatt – közölte pénteken Ingrida Simonyte kormányfő a Verslo Zinios üzleti lap által közölt podcastban.

Elmondta: több katonai hírszerzőt vezényeltek a határra, és nagymértékben megnövelték a nemzetvédelmi és a bűnüldöző erők létszámát.

„Közös hadgyakorlatokat és egyéb műveleteket is végrehajtanak majd” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: „Szükségtelennek érzem hogy erről bármilyen részletet, számokat vagy egyéb dolgokat ismertessek, amint például kollégáink a lengyel kormányban időnként teszik”.

Varsó a héten jelentette be, hogy újabb tízezer katonát küld a fehérorosz határra.

A Wagner-csoport több ezer harcedzett tagját azután vezényelték Ukrajnából Fehéroroszországba, hogy júniusban kudarcba fulladt a vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin által indított lázadás az orosz katonai felsővezetés ellen.

A zsoldosok fehéroroszországi státusza és küldetése továbbra is tisztázatlan, de jelenlétük a NATO keleti szárnyának közelében nyugtalanságot kelt a régióban.

A helyzetet tovább bonyolítja a fehérorosz hatóságok által megtűrt, sőt bátorított, főleg Lengyelország és Litvánia ellen irányuló, közel-keleti és afrikai országokból kiinduló migrációs nyomás.

Litvánia válaszul azt tervezi, hogy az összesen hat litván-fehérorosz határátkelőből kettőt lezár, amelyeken át nem történik áruszállítás, csak polgári utasforgalom.

További lezárások esetében a vilniusi kormánynak a szomszédos országokkal is egyeztetnie kell, mivel a Fehéroroszországba tartó gépjárművek többsége az Európai Unióban van bejegyezve.

Read More

Post Comment