A Nemzetbiztonsági Hivatalnál és az SIS-nél razziázik a NAKA
2023. 08. 17., cs – 08:16
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) elit rendőrei a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójánál is megjelentek.
Az akció a Markíza értesülései szerint az Oblúk kódnevű belügyminisztériumi ellenőrzési csoport vizsgálatára irányul.
A szóban forgó munkacsoport a NAKA nyomozóit világította át, akiket azzal gyanúsítottak, hogy manipuláltak bizonyos ügyeket és befolyásolták a tanúvallomásokat.
Ezt a csapatot Diana Santusová vezette, akit a NAKA irodáiban végzett kihallgatások jegyzőkönyvében is említenek, nevét az ellenzéki politikusok sajtótájékoztatói alkalmával szintén fel szokták hozni.
A razzia kora reggel óta tart, legalább két személyt őrizetbe vettek.
A Plus 7 dní szerint a NAKA tisztjei az SIS igazgatójánál, Michal Aláčnál is házkutatást hajtanak végre, aki azonban nem tartózkodik a lakhelyén.