Search by category:
Egyéb kategória

Meghívó Szímőre, az ország legynagyobb Jedlik-fröccsére

Meghívó Szímőre, az ország legynagyobb Jedlik-fröccsére

Száz Ildikó

2023. 08. 18., p – 05:58

Szímő |

Jedlik Ányos fizikus, feltaláló, bencés szerzetes szülőfalujában különleges módját választották tizenkét évvel ezelőtt annak, ahogy emléket állítanak a Vág menti község rendkívüli szülöttének. Idén 223 liter fröccsöt kevernek be az 1800-ban született Jedlik Ányos tiszteletére.

A dinamó, a forgony, a villamos kocsi atyjának a nevéhez kötődik a szikvíz, azaz a szódavíz feltalálása is. Róla nevezték el a helyi magyar alapiskolát, a Jedlik-házban emlékszobát nyitottak, amelynek látogatói megismerkedhetnek az életművével. Rendszeresen szimpóziumokat tart a Szímői Jedlik Ányos Társaság. Kétévente Bób János, Szímő polgármestere, a társaság elnöke adja át a kuratórium döntése alapján a Jedlik-díjat a természettudományok és a társadalomtudományok terén jelentős eredményeket felmutató személyiségeknek. Nem véletlen, hogy éppen Szímőn, a Károlyi-házban nyitották meg a Kis Technikai Múzeumot, a közelben tájház is található. Az idei, augusztus 25-én és 26-án megvalósuló 12. Fröccsnapok alkalmából a rendezvény megnyitójával egyidejűleg kiállítást nyitnak a Jedlik-házban. Döme Beatrix, a községi hivatal vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy három témakörben láthatók alkotások az alkalmi tárlaton. Bemutatják az Európai Unió országainak jellegzetes épületetit ábrázoló 3D nyomtatású alkotásokat. Külön érdekességnek számít, hogy a kiállítás résztvevői megtekinthetik a szímői fiatal alkotó, Döme Nikolas fényképeit, amelyeket az ukrán Csernobilban készített, a repülőbázisról is láthatók felvételek. Madarász Gabriella saját képzőművészeti, grafikai alkotásokkal, portrékkal mutatkozik be a közönségnek. Ugyanezen a napon hagyományos vetélkedőt rendeznek és a vitaesten is az Európai Unió, illetve annak jövője lesz a téma. Rock koncertekkel várják a közönséget a szervezők pénteken. 18.30 órától a Nautilus Bt, 21 órától a népszerű Bikini együttes ad koncertet, majd a Zeus együttes lép színpadra. Augusztus 20-ig jelentkezhetnek a versenycsapatok az Ízek és hagyományok az EU-ban főzőversenyre a községházán, a +421907/498 324-es telefonszámon. A 14 órakor kezdődő kultúrműsorban fellép a Vágszímői Búzavirág és a Vágszímői Dalárda, a Rozmaring citera és népdalkör, elmaradhatatlan a helyi óvodások fellépése a rendezvényen, amelyen karate bemutató is lesz. A nyári táborozók fellépése mindig meglepetésekkel teli, mint ahogy a magyarországi Kiss Zsolt előadóművésznek, a fesztivál állandó vendégének a repertoárja. Az ország legnagyobb fröccsét szombaton 17.30 órakor készítik el, és várhatóan 223 literes lesz. A barátságkelyhet minden évben a Magyar Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendje hozza Szímőre. Varga Lajos a Jedlik Ányos Lovagrend nagymestere korábban elmondta lapunknak, a 236 literes serleget 2006-ban készítették. A szímői óriásfröccsöt helyi készítésű szikvízből és szímői olaszrizlingból keverik, a jégkockáknak köszönhetően kellemesen hűs. A fröccsért jelképes összeget fizethetnek a vendégek, a pénzt minden egyes alkalommal jótékony, vagy községfejlesztő célra használnak fel. Gazdag kulturális program várja a főzőverseny kiértékelése után a vendégeket. Az M.A.G. Dance School műsorát követően a KISS Zenészek, az Abrakazabra szórakoztatja a közönséget, majd Szandi, Radics Gigi és Király Viktor lének színpadra. Késő este a 3+2 zenekar és DJ Kovác garantálja a vendégek szórakozását a Jedlik-ház szabadtéri színpadánál.

 

Read More

Post Comment