Search by category:
Egyéb kategória

Aláč megy, Hamran marad

Aláč megy, Hamran marad

Bugár Anna

2023. 08. 21., h – 17:12

Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen felfüggesztette a szolgálat alól Michal Aláčot, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóját, Ódor Lajos miniszterelnök szerdán indítványozza leváltását.

Martin Strižinec, az elnök szóvivője tájékoztatásában emlékeztetett, Aláč ellen a múlt héten indítottak eljárást bűnözői csoport létrehozása, támogatása és működtetése, továbbá hivatali jogkörrel való visszaélés miatt, s az eljárás megindítását megalapozottnak találta a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze is. A szóvivő emlékeztetett, hogy a vonatkozó törvények értelmében az SIS alkalmazottját ideiglenesen fel kell függeszteni a szolgálat alól, ha megalapozott a gyanú, hogy bűncselekményt követett el, és hivatalban maradása veszélyeztetné a szolgálat érdekeit. „Ezek a feltételek teljesültek, és mivel a bűncselekmények feltételezett elkövetésében Michal Aláč, az SIS igazgatójaként végzett feladataival összefüggésben vett részt, hivatalban maradása veszélyeztetné az állami szolgálat érdekeit, vagyis a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést a hazai és a külföldi partnerszervezetekkel” – jelentette ki a szóvivő megjegyezve, az államfő hasonlóképp járt el, amikor az SIS előző igazgatója, Vladimír Pčolinský ellen indult eljárás.

Ódor Lajos miniszterelnök hétfőn délután bejelentette, a következő kormányülésen indítványozni fogja a SIS első emberének visszahívását. Ezt azzal indokolta, egyetért Čaputová állásfoglalásával, mely szerint Aláč vezetői poszton maradása veszélyeztetné a szolgálat hírnevét itthon és külföldön is, valamint aláásná a bizalmat. „A törvény tiszteletben tartása nem szeszély és nem puccs” – szögezte le azzal, az államfővel közösen állnak a leváltásról született döntés mögött. Hangsúlyozta, a hivatalnokkormány vezetőjeként nem érzelmek vezérlik, jogszabályok és adatok alapján hozza meg a szükséges döntéseket. Ami a titkosszolgálat új főnökét illeti, egyelőre nem világos, ki veszi át az irányítást, Ódor azonban nem zárta ki, hogy a szeptemberi választásig Aláč helyettesét bízzák meg a feladattal. Ezt első sorban azzal indokolta, a külsős személy beiktatása hetekig is elhúzódhat. Arra a kérdésre, megfontolta-e Aláč felmentését a titoktartás alól azt felelte, elnöki jogkörről van szó, de tudomása szerint bizonyos lépésekre már sor került.

Az SIS vezetőjének menesztését több politikai párt – a Demokraták, a Za ľudí és az Saska egyaránt szorgalmazta. A Sme rodina és a Hlas szerint azonban nemcsak Aláčnak, hanem Hamran István országos rendőrfőkapitánynak is távoznia kellene a pozíciójáról. „Ha Ódor Lajos miniszterelnökként az SIS igazgatójának felmentését javasolja, akkor ezzel egyidejűleg belügyminiszterként a rendőrség elnökét is le kell váltania. Ez az egyetlen módja annak, hogy megnyugodjon a helyzet és helyreálljon az egyensúly a biztonsági erőknél” – véli Peter Pellegrini pártelnök. Ódor újságírói kérdésre reagálva elmondta, Hamran eredményei azt igazolják, a nyomozók harcolnak a Szlovákiában kialakult bűnözés ellen, s a rendőrfőnök visszahívása nem lenne jó hatással az állam megtisztulási folyamatára.

(ba, TASR)

Read More

Post Comment