Search by category:
Egyéb kategória

Cseh és dél-koreai kormányfő: a nemzetközi közösségnek határozott választ kell adni Észak-Korea provokációira

Cseh és dél-koreai kormányfő: a nemzetközi közösségnek határozott választ kell adni Észak-Korea provokációira

Mészáros Richárd

2023. 09. 12., k – 19:36

Csehország és Dél-Korea aggódik Észak-Korea provokációi miatt, melyekre a nemzetközi közösségnek határozott választ kellene adnia – jelentette ki Han Duk Szu dél-koreai miniszterelnök, miután kedden Prágában cseh hivatali kollégájával, Petr Fialával tárgyalt.

A tárgyalás után a dél-koreai miniszterelnök elmondta: abban is egyetértettek, hogy Észak-Korea teljes atommentesítésére van szükség.

Észak-Korea szeptember elején szimulált „taktikai atomtámadási” hadgyakorlatot tartott, melynek során két, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet is kilőtt. Az elszigetelt ország 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és az elmúlt években különböző rakétákat is tesztelt.

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek típustól függően nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll atomprogramja miatt.

A két miniszterelnök megvitatta az ukrajnai helyzetet is, és leszögezték, hogy mindkét ország a konfliktus lezárásán és a béke megteremtésén kíván dolgozni. Han Duk Szu elmondta: megállapodtak abban hogy mindkét ország aktívan részt vesz a nemzetközi közösség erőfeszítéseiben, melyek a konfliktus befejezésére, a béke megteremtésére irányulnak, és megalapozzák a háború utáni újjáépítést.

Read More

Post Comment