Négyévenként jön el az a nap, amikor a „nép” – tehát mi mindannyian – közvetlenül nyilváníthatja ki akaratát. A demokráciát, mint a „nép uralmát” az ókori görögök „találták fel” és alkalmazták először, természetesen akkoriban a nép fogalma csak a szabad polgárokra vonatkozott. Az ókori Görögországban fogalmazódott meg először az a gondolat, miszerint a hatalom forrása a nép, a démosz, amely a többségi elven keresztül érvényesíti akaratát. Habár a görög filozófusok nem voltak túl jó véleménnyel a demokráciáról mint államformáról, azért Platón is rámutatott a közügyekben való részvétel fontosságára: ha ezt nem tesszük, könnyen meglehet, hogy nálunk alkalmatlanabbak kaparintják meg a hatalmat. A közvetett, parlamentáris demokrácia, amelyben élünk, alapvető intézménye a parlamenti választás, a népi önrendelkezés eszköze.

Hogy miért vegyünk részt rajta? Először is, jó tudatosítani, hogy minél alacsonyabb a választási részvétel, annál nagyobb a súlya a leadott szavazatoknak, ami tulajdonképpen azt jelenti, ha otthon maradunk, mások döntenek helyettünk. Az élet számos területén többnyire arra törekszünk, hogy saját magunk dönthessünk sorsunk és dolgaink felől, akkor miért mondanánk le erről a lehetőségről pont egy ilyen nagy horderejű kérdésben? A választás arra eszköz, hogy ne mások döntsenek rólunk. Felmerülhet bennünk a kétely, hogy egyetlen szavazaton semmi sem múlik. Gondoljunk azonban arra, hogy sok „egyetlen” szavazaton nagyon sok minden múlhat. Többen azt mondják, hogy a választásokon való részvétel állampolgári jog és kötelesség. Én a jogra helyezném a hangsúlyt rámutatva arra is, hogy az általános választójog, illetve a nők választójoga, amit ma már természetesnek tartunk, hosszú küzdelem eredménye. Hiba lenne önként lemondani arról, hogy éljünk vele.

Szapu Marianna
egyetemi docens, Comenius Egyetem, Bölcsészettudományi Kar