Az 1200-as évek második felére tehető az a templom, ami Lakszakállas szívében, a Komáromi járás Dunaszerdahely felőli szélén található. Három fontosabb építési cikluson esett át, de a legutóbbi munkálatok miatt a hívek már három éve nem használhatják.

A templom felújítási munkálatai már 2008-ban megkezdődtek. Az Árpád-kori műemlék épületet helyreállítását szigorú rendszer szabályozza, a munkálatokkal pedig csakis tapasztalt, megfelelő engedélyekkel rendelkező szakembereket bízhattak meg. Az egyházközség költségvetése nem tette lehetővé, hogy a rekonstrukciót saját zsebből finanszírozza, csakis magyarországi segítséggel vághattak bele. Eddig 150 000 eurós a beruházás értéke, melynek több mint 90 százalékát a magyar állam adta, a fennmaradó összeget pedig ők tették hozzá. Már csak a belső tér kialakítása van hátra, a forrás azonban elapadt.

Történelmi helyszín

Nem csak a Lakszakállasi református templom, hanem az azzal szemben, a közút túloldalán álló parókia is egy régi, történelmi épületét, ezt 1901-ben építették. Korabeli iratokból tudni, hogy Lakszakállason 755 éve biztosan van egyházközség és azóta van parókia is.

„Lakszakállas egy különleges hely, egy szakrális központ volt mindig. A középkor alatt, a valamikori Komárom vármegyének a nyugati felén csak három paróchiális templom volt, Bálványszakállason, Tanyon, valamint Lakszakállason. Tehát az egyetlen hely a vármegye nyugati felén, ahol templom is volt pappal, az Lakszakállason volt. A közeli Nagymegyeren is csak Mátyás király idejében építettek templomot”

– mondta Varga László, református lelkész beszélgetésünk elején. A parókia udvarán foglaltunk helyet, ahonnan a gyülekezési terem nyílik.

A középkor alatt összesen tíz falu tartozott ide. Maga Lakszakállas akkoriban három részből állt, Turiszakállasból, Alsó- és Felsőlakból, ezekhez jött még Szilas, Alsó- és Felsőgellér, Várbogya és Nemesbogya, valamint Ekecs és Apácaszakállas. A reformáció idején, mivel akkoriban még nem voltak templomok, ugyanis csak az 1700-as évek végétől épülhettek református templomok, fontos központként szolgált a református hívők számára. 1920-ig még Nagymegyer és Ekecs-Apácaszakállas is Komárom vármegyéhez tartozott, azóta ezek a Dunaszerdahelyi járás részei, de az egyházközség szempontjából nem történt nagy változás.

„Jelenleg a Pozsonyi egyházmegyéhez tartozunk, ami azt jelenti, hogy a környező egyházközségek egy esperesi hivatalhoz tartoznak”

– tette hozzá a lelkipásztor.

Elakadt a támogatás

Az egyházközség finanszírozása két forrásból történik, „az élőknek a pénzéből, vagy a holtaknak a pénzéből”, vagyis adakozásból és földbérletből. A lakszakállasi egyházközségnek 26 hektár földje van, a bevételi források jelentős részét a bérleti díjak teszik ki, ehhez jön még az adakozás és az adóból befolyt összeg.

„Ezt a 150 000 eurót nem egyszerre kaptuk meg, 2008-tól különböző etapokban haladtunk. Például megcsinálták a vízelvezetést, később a tetőszerkezetet, majd a tornyot. 2-4 évente történtek a nagyobb felújítási munkálatok. Jelenleg befejező fázisnál tartunk, már csak a belső rész nincs kész, ahol az emberek ülnek. Ez egyébként jó állapotban van, mégis komoly szakértelmet igényel a műemlék besorolás miatt”

– részletezte a folyamatot Varga László, aki napról napra végigkísérte a felújítás folyamatát.

„A tavalyi év, a háború elindítása, az európai és magyarországi költségvetésre is nagy nyomást gyakorolt, aminek a következménye azt lett, hogy egyelőre nincs pénz a befejezésre”

– jegyezte meg. Az eddigi teljes rekonstrukciót a magyar állam végezte a Teleki László Alapítványon keresztül. Az ő felügyeletük alatt történt, ők koordinálták a munkálatokat, hozták-vitték a szakembereket, akik szigorú előírásoknak megfelelően dolgoztak.

Meghatározott kritériumok

„A reformáció itteni térhódításáig, körülbelül 1570-ig a templomot a római katolikus egyház tulajdonolta és használta. Annyit tudunk csak, hogy a templom első írásos említésekor, 1268-ban úgy szerepel a templom elődje, az Árpád-kori rész, a bejárattól a mostani templom közepéig, mint amit Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel. Ma ezt így írnánk: Szent Mihály-templom”

– fejtette ki Varga László. A műemlék mostani, hivatalos megnevezése Lakszakállasi református templom.

Az épület felújítását egy komoly vizsgálat előzte meg, melyről a munkálatok megkezdése előtt egy teljes körű, minden részletre kiterjedő szakdokumentáció készült. Művészettörténeti és statikai szempontokat is figyeltek. Megtörtént a korszakolás, ami alapján a műemlékvédelem meghatározta, hogy a templom egyes részeit mely kornak megfelelően hozzák helyre, ugyanis az egyes épületrészek nem egyszerre épültek. „Három különböző fázisa van a templom történetének. A legrégebbi, a román kori, a reneszánsz, majd egy újkori felújítás, melyeknél mind-mind olyan anyagokat kell használniuk, amiket akkoriban ők használtak. A jelenlegi tornyot és a betonkarzatot csak 1936-ban építették hozzá, ez a legújabb rész” – fejtette ki Varga László. Egy évvel ezelőtt úgy nyilatkoztak az alapítvány illetékesei, hogy a befejezéshez szükséges összeg körülbelül 30 000 euró volna, de ez egyelőre még nem áll rendelkezésükre.

Már három éve nincs ott istentisztelet

Míg a belső tér felújítása nem fejeződik be teljesen, nem tarthatnak istentiszteletet, esküvőt, keresztelőt, sem más eseményt a templomban. 2008 óta többnyire a szemben lévő parókia gyülekezeti termét használták, ám az nagyon kicsi. A templomban eddig sem volt fűtés, ezért a téli időszakban mindig itt gyűltek össze. A koronavírust követő korlátozások miatt, amikor négyzetméter alapján határozták meg a rendezvényeken résztvevők számát, nem maradhattak itt tovább. Ha több embert vártak egy-egy keresztelőre, vagy felkészítésre, akkor átmentek a szilasi, vagy a lakszakállasi kultúrházba, a szilasi nyugdíjas klubba, vagy a lakszakállasi könyvtárba.

„Ha nagyon nagy hangsúlyt kap a templom, hogy csak ott lehet istentiszteletet tartani és azt gondoljuk igazinak, akkor az nem biblikus. Persze kell egy hely, ahol összegyűlünk, amit csak arra használunk, de ez nem szabad, hogy bálvánnyá változzon. Hiába van templom, ha Isten szentsége, a Lélek nincs ott, mert az akkor csak egy üres épület”

– fejtette ki a lelkipásztor.

Varázslatos hely

A műemlék templom miatt több turista és turistacsoport érkezik egy évben, ilyenkor Varga László minden alkalommal körbevezeti őket és elmeséli nekik is a helyi református gyülekezet történetét. Elmagyarázza, hogy a templom nem úgy Isten háza, ahogyan a legtöbben képzelik.

„Ugyan ezt szoktuk mondani, de Isten nem lakik a templomban. Amikor odamegyünk istentiszteletre és odahívjuk és ha odajön a Lélek által, akkor érezni lehet egy magasabb rendű jelenlétet”

– hangsúlyozta a lelkész.

A templom épületét nyitva tartják, bárki beléphet most is, de istentiszteletre nem alkalmas. A padok egyelőre halomban állnak, por lepi őket és a karzatot, de így is látni a különleges belső teret. A 15-16. század fordulóján kibővítették a templomot a háromszögben záródó gótikus csillagboltozatú szentéllyel, melyek mennyezeti íveit kőből faragták, és egy különleges, késő gótikus, lépcsőzetes szentségtartót helyeztek el (pasztofóriumot). A boltozat gótikus bordájának tartóján két arc – egy férfi, és valószínű, egy nő, egyik arcvonásokkal, a másik azok nélkül – néz vissza a csillagboltozat alatt állókra. Az egyhajós épület tágas terét egyedül a 1936-ban épített vasbeton szerkezetű karzat töri meg, a tornyot, benne a két haranggal ugyanebben az évben építették hozzá az elülső részhez. Belépéskor azonban nem ez az első, ami feltűnik, hanem egy különös érzés, egyfajta szétáradó béke, amit e falakkal határolt kis sziget áraszt. Ez az épület egy lassan ezeréves szakrális hely, ahol emberek milliói helyezték el itt bizodalmukat, fejezték ki örömüket, bánatukat Istenük előtt.

A felújítás során, a templom körbeásása közben rengeteg emberi csontvázat fedeztek fel. Később kiderült, hogy csaknem 350 évig ide temetkeztek a falu lakosai a középkor alatt. Halmokban feküdtek az egyszer már egymásra hányt, összegyűjtött csontok. A református egyházközség szeretné megadni nekik a végtisztességet, és egy csoportos emlékművet állítani az elhunytaknak.

A belső tér rekonstrukciója után a védfallal folytatják a felújítást, amin pontosan végigkövethetjük az utóbbi évszázadok szintnövekedését: csaknem két méterrel lejjebb van a templomudvar, mint kívül a közút magassága. Sőt, Varga László azt is elmesélte, hogy a külső vízelvezető rendszer kiásásánál felfedezték az eredeti, Árpád-kori járószintet, mely körülbelül három méterrel lejjebb helyezkedett el, mint a falun átfutó mai főút szintje.

Annak ellenére, hogy a rekonstrukció elakadt, a hívek mindennapi élete változatlan, a gyülekezési helyeket továbbra is váltogatják. Lakszakállas és Szilas lakosainak jó együttműködése önmagában egy megtartó erő, visszaszámolnak a munkálatok befejezéséig, de egy darabig még biztosan szükség lesz a kitartásukra.