Search by category:
Egyéb kategória

Miért szavazunk?

Miért szavazunk?

Mészáros Richárd

2023. 09. 28., cs – 19:42

Holnap parlamenti választás lesz. Nekünk, úgy magyarként, mint szlovák állampolgárként, elemi érdekünk fűződik ahhoz, hogy elmenjünk szavazni.

Nem azért, mert ha nem megyünk el, akkor másnap nem kel fel a nap, ahogy azt egy óriásplakát hirdeti (micsoda bugyutaság!). Nem is azért, mert akkor egy másik óriásplakát szerint Oroszország megnyeri a háborút (micsoda manipuláció!). S azért sem, mert ha nem a nekünk tetsző párt nyer, akkor elhagyjuk az országot, mint azt a „(Nem) akarok innen elmenni” kampány nyomta hónapokon keresztül, nagyon erőteljesen.

Itt tennék egy kis kitérőt. Évek óta hallgatom különböző fórumokon, különböző emberektől, különböző médián keresztül, hogy a tehetséges, ügyes fiatalok elhagyják az országot, menekülnek külföldre, igen, ezt a szót szokás használni, hogy „utekajú”, s ezt követőleg vannak, akik kerek perec kimondják, hogy csak a középszerűek és a buták maradnak itt, s vannak, akik bár ezt ilyen durván nem mondják ki, azonban hangsúlyukkal, illetve írott szöveg esetén a sorok közt mégis erre utalnak. Nos, sok hazugságot hallottam már életemben, s ez az egyik legnagyobb.

Igen, vannak emberek, akik különböző okok miatt hagyták/hagyják el az országot. De nem mind tehetséges. Igen, az is van köztük, de ugyanúgy vannak középszerűek, s nyilván buták is. S ugyanúgy itthon is maradnak zsenik. A másik dolog: az ország elhagyásának különböző okai közt eddig a gazdasági okok, vagyis a jobb kereseti lehetőségek, a jobb szakmai érvényesülés domináltak. Ez egyébként egy nagyon bonyolult kérdés, sok összetevője van. Hogy csak egyet említsek: az uniós polgárok szabad munkavállalása nemcsak arról szól, hogy lehet szabadon tanulni, munkát vállalni, hanem az agyelszívásról is, meg az adott ország polgárai számára nem attraktív munkahelyek más országok polgáraival betöltéséről (sőt, ezekről szól elsődlegesen). Mindent összevetve, nem jellemző, hogy az emberek az elmúlt harmincnégy évben azért hagyták volna el tömegesen az országot, mert nem tetszett nekik egyik vagy másik politikai párt uralma (nagy lett volna a népvándorlás, hiszen mindig vannak, akik a politikai ellenzék hívei). Épp ezért nem értem, miért kell most azt sugallni, főleg a fiatalok felé, hiszen az óriásplakátokon csak ők láthatók, hogy ha nem egy bizonyos párt nyer, akkor inkább menjenek, ki merre lát, mert baj lesz. Nagyon káros dolog ez, sokféleképpen visszaüthet.

Miért is jó akkor, ha mi, magyarok elmegyünk választani? Nemrég hallottam egy okos kijelentést, mely szerint ha nincs is magyar parlamenti képviselet, attól még más eszközökkel tudjuk védeni a jogainkat. Ez igaz. Csak hát főzni és enni elsősorban annak lehet, aki közvetlenül a fazekat uralja, azoknak, akik kintről dörömbölnek, bármilyen hangosan, legtöbbször csak a maradék jut, ha egyáltalán jut valami. S ezért gondolom azt is, hogy amennyiben a választás után lenne magyar parlamenti képviseletünk, ami persze ebben a pillanatban csakis rajtunk, magyarokon múlik, akkor kormányzati felkérés esetén – ha nincsenek alapvető, mondhatni homlokegyenest ellenkező értékrendbeli különbségek – igent kellene mondani.

Persze ettől most még nagyon messze vagyunk. De minden az első lépéssel kezdődik. Ezért jó, ha szombaton elmegyünk szavazni. Hogy kire, azt döntsék el önök.

Read More

Post Comment